Meglepő eredmény született a leggyorsabb Tesla és a superbike-ok versenyén

Vágólapra másolva!
Gyorsulásban mérte össze a tudását a Model S Plaid a Suzuki és a Kawasaki legerősebb motorjaival.
Vágólapra másolva!
Forrás: Edmunds

Az Edmunds videóján a 188 lóerős Suzuki Hayabusának esélye sem volt az 1020 lóerős, 1423 Nm nyomatékú, összkerékhajtású Tesla Model S Plaid ellen, amely a hivatalos adatok szerint 1,99 másodperc alatt gyorsul fel 0-97 km/h-ra, 9,23 másodperc alatt futja a negyed mérföldes (402 m) távot.

Mind az álló rajtos, mind a gördülő rajtos versenyben sima győzelmet aratott a villanyautó, amelyben a sofőrnek persze könnyebb dolga volt, mint a technika mellett a széllel is küzdő motorosnak, ugyanis csak padlóig kellett nyomnia a gázt és egyenesben tartania a karima nélküli kormányt.

Forrás: Edmunds

A 208 lóerős Kawasaki ZX-14R már jobban megizzasztotta a Teslát, de az álló rajtos versenyben ő is kikapott, egyedül a gördülő rajtosban tudott döntetlen körüli eredményt elérni, csak a célfotó döntött.