Bevásárlókocsit állítottak egy parkoló Suzuki szélvédőjébe Budán - fotó

q
Vágólapra másolva!
Szétverték, majd bevásárlókocsit dobtak egy Suzukira az egyik bevásárlóközpont parkolójában.
Vágólapra másolva!

Hetek óta áll gazdátlanul az egyik budai bevásárlóközpont parkolójában egy Suzuki, amely a vandálok céltáblája lett - írta a Vezess.hu. Az alaposan szétvert autó szélvédőjébe egy bevásárlókocsit is beleállítottak, sőt úgy tudni, már a motorháztetőt és a kerekeket is leszerelték róla a fotó készítése óta.