A közlekedési szabályok módosítására készül az olasz parlament.
Az elektromos rollerek szabályozása és a vezetés közbeni telefonálás büntetésének szigorítása mellett a teljes dohányzási tilalom bevezetése is a javaslatok között szerepel - írta a Totalcar.
Jelenleg Olaszországban is hasonló szabályozás van érvényben, mint nálunk, vagy a legtöbb más EU tagországban. Eszerint akkor tilos dohányozni az autóban, ha kiskorú vagy várandós anyuka is a járműben utazik. A teljes tiltással azonban Olaszország lenne az első az Unión belül.

A tervezetben egyéb szigorítások is szerepelnek. Ilyen például, hogy az elektromos rollereket bizonyos területekről ki lehetne tiltani, sőt, felmerült annak a lehetősége is, hogy kötelező legyen rajtuk a bukósisak használata.
Emellett szigorúbban lépnének fel a vezetés közben telefonálókkal szemben is: a tervek szerint közel a háromszorosára emelnék a bírságok lehetséges összegét, ismételt elkövetés esetén a jogosítvány bevonását is lehetővé tenné a tervezet.