Csúnyán összetört Magyarország legértékesebb versenyautója

Vágólapra másolva!
Bútor Róbert a királyszentistváni teszten borult fel a Citroën C3 WRC-vel.
Vágólapra másolva!
A C3 WRC a csapat műhelyében a vásárlás után Forrás: TBR Facebook

Nagy szenzációt okozott idén tavasszal Bútor Róbert, amikor megvásárolta magának a korábban Sébastien Ogier által a világbajnokságon használt Citroën C3 WRC-t egy francia privát csapattól. Ezzel nemcsak Magyarország első – aktuális szabályoknak megfelelő – WRC raliautójához jutott hozzá, de a világ egyetlen magánkézben lévő Citroën C3 WRC-jéhez is (a többi versenyautó még mindig a Citroën gyári csapatának tulajdonában van, annak ellenére, hogy 2019 végén kivonultak a vb-ről).

Forrás: TBR Facebook

Azóta Bútor több versenyen és teszten is hajtotta már a piros kocsit, ahol csak megjelent vele, rengeteg szurkoló volt rá kíváncsi Veszprémtől a Mecsekig. A mostani, szintén sok szurkolót vonzó nyilvános teszten a Mikulás-ralira szánt beállításokat próbálgatták, amikor megtörtént a baj: egy tempós, ugratós balkanyarban a C3 WRC az oldalára borult, utána pedig a levegőben többször megpördült a saját tengelye körül, végül a kerekein állt meg összeroncsolódott állapotban.

Szerencsére sem Bútor Róbert, sem a navigátora nem sérült meg, de az anyagi kár jelentős. A lelkes szurkolók azonnal gyűjtésbe kezdtek, hogy a több százezer eurót érő autót minél korábban meg tudja javítani Bútor csapata, de a TBR Racing azt írta, hogy hálásak a kezdeményezésért, de nem fogadnak el adományt.