Egy véletlen szülte, de zseniális marketingötlet eredményeként a hatvanas évek végétől több amerikai asztronauta is Chevrolet Corvette kormánya mögé ült be civilben. Mind közül a leghíresebb az Apollo-12 legénységének három aranyszínű példánya volt, melyek közül egy máig fennmaradt.
Dübörgött az amerikai űrprogram a hatvanas évek második felében. Az űrhajósok a tréningek, oktatások szüneteiben gyakran ellátogattak a Cape Canaveraltól nem messze fekvő Cocoa Beach-re pihenni, fürdeni. Többen is összebarátkoztak ott egy kedves nyugdíjassal, bizonyos Jim Rathmannel, aki korábban híres Indy 500-as versenyző volt, és nem messze onnan, Melbourne-ben (Floridában) Chevrolet kereskedést üzemeltetett. Az ő ötlete volt, és erről Ed Cole-t, a Chevrolet vezérigazgatóját is gyorsan meggyőzte, hogy óriási reklám lenne az új kor szuperhőseit Chevy-kbe ültetni.
Ez csakhamar meg is történt, az asztronauták pedig jelképes évi egy dollárért bérelhették az autókat. Mondanunk sem kell, az üzlet bejött, több éven át tartott, és 1969-ben, az első holdra szállás évében érte el a csúcsot. Az Apollo-11 legénysége is Corvette-ekben furikázott, de a leghíresebb „Astrovette" (az amerikai köznyelv becézte így ezeket a kocsikat) Alan Beané, az Apollo-12 holdkompjának pilótájáé volt. Ő volt a negyedik ember a Holdon. Bean megegyezett a legénység másik két tagjával, Pete Conraddal és Dick Gordonnal, hogy három teljesen egyforma sportkocsit kérnek.
50 éve elárvezeték, ma aranyáron kelne el
A Corvette Stingray-ek egyébként kívül-belül teljesen gyári kialakításúak és felszereltségűek voltak, 7,0 literes, 390 lóerős V8-as motorral és négyfokozatú Muncie kézi váltóval. Csak látványos, arany-fekete fényezésük volt különleges, amit Alex Tremulis, a híres ipari formatervező talált ki hozzájuk. A kocsik egy kis piros-fehér-kék plakettben különböztek a sorozatmodellektől, Bean-én az LMP (lunar module pilot: holdkomp pilóta), Conradén a CDR (commander: parancsnok), Gordonén pedig a CMP (command module pilot: parancsnoki modul pilóta) rövidítés állt.
Bean egy év után megvette, majd eladta az autót, a másik kettő pedig egyszerűen eltűnt, máig sem tudni, mi lett a sorsuk. 1971-ben még érdekesebbé vált a történet: Danny Reed, Chevrolet-gyűjtő Austinban (Texas) autózva egy használtautó telepen felfigyelt egy hamarosan árverésre kerülő arany-fekete Corvette-re. 3230 dollárral licitált rá, de hamarosan megtudta, hogy nem ő a nyertes. Két héttel később megcsörrent a telefonja, és arról értesítették, hogy mégiscsak az övé az autó, mert a győztes nem tudta összeszedni az árát (egyébként 13 000 dollár volt a licit vége).
Akkor még nem tudta, mekkora kincs birtokába jutott aprópénzért, de a nyomozás kiderítette, hogy a kocsi tényleg Beané volt. Kitűnő állapota ellenére (csak 28 000 mérföldet futott) egy Chevrolet specialistával rendbe tetette. A következő évtizedekben 6000 mérföldet hajtott bele, és számos rendezvényen, többek között a Johnson Űrközpontban is megmutatta. A kocsi 2009-ben bekerült a National Historic Vehicle Register-be, azaz a történelmileg jelentős járművek listájába, s ezzel azonnal hét számjegyűre ugrott az értéke, persze dollárban. Tulajdonosa viszont nem hajlandó megválni tőle.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil decemberi számában:
