Megválasztották Európa legjobb pickupját

toyota hilux
Vágólapra másolva!
A Toyota Hilux nyerte el a Nemzetközi Pick-up Díjat (IPUA), amelyet kétévente adnak át a egy független zsűri döntése alapján.
Vágólapra másolva!
Forrás: Toyota

A Nemzetközi Pick-up díj (International Pick-up Award, IPUA) az Év Európai Könnyű Haszonjárműve (International Van of the Year, IVOTY) díj különleges tagozata, amelyet 2009-ben hoztak létre. Az IPUA díjat az a felismerés hívta életre, hogy a platós kisteherjárművek nem csak egyre népszerűbbek Európában, de speciális jellemzőik, valamint a velük szemben támasztott, különleges elvárások miatt nem feltétlenül értékelhetők ugyanazon szempontok szerint, mint a 3,5 tonna alatti össztömegű haszonjárművek általában.

Forrás: Toyota

A díjat hagyományosan kétévente, a lyoni Solutrans szakkiállítás alkalmával adják át, miután az Európa tizenkilenc országát, köztük Magyarországot is képviselő zsűri tagjai alapos összehasonlító teszten mérik össze a döntőbe jutott típusok képességeit és tulajdonságait. Ebben a mezőnyben idén a frissített Toyota Hilux bizonyult a legjobbnak. A szakértők döntésük indoklásakor kiemelték az új, erősebb motort, a jó vezethetőségét, valamint a tartósságot és a megbízhatóságot.

Forrás: Toyota

A Hilux egyike volt a Toyota első export autóinak. Az első generáció 1968-ban debütált Japánban, és már egy évvel később bemutatkozott Európában, ahol azóta is népszerű. A Hilux jelenleg a világ hat országában készül, és több mint 180 országban, illetve térségben forgalmazzák. Bevezetése óta több mint 18 millió példányban talált gazdára.

Forrás: Toyota

2020-ban átfogó modellfrissítésen esett át az aktuális nemzedék. Amellett, hogy egy új, 204 lóerős, 500 Nm forgatónyomatékú dízelmotorral gyarapodott a kínálata, komfortosabbá vált aszfalton, belül pedig megjelent a nagyméretű érintőképernyős multimédia rendszer és az okostelefon-integráció.