Megvannak az új hétszemélyes Dacia hazai árai, tarolhat a magyar családok körében

DACIA JOGGER
Vágólapra másolva!
A Dacia közzétette új hétszemélyes modellje, a Jogger magyarországi árait. Nagycsaládos támogatással hárommillió forint alatt is megvásárolható az autó.
Vágólapra másolva!

Az új Jogger egyedüli modellként váltja le a Dokker, Lodgy és a Logan MCV modelleket a Dacia kínálatában. Kialakítása olyan, mint egy kombié, de a tetővonal a szokásosnál magasabban húzódik, és a 20 centis hasmagasság is a szabadidő-autókat idézi. Bővebben itt írtunk az autóról.

Forrás: Dacia

Szerdán közzétették a modell hazai árait, beigazolódtak az előzetes jóslatok: a hétszemélyes változatot

a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával hárommillió forint alatt is meg lehet vásárolni.

A 100 lóerős, hétszemélyes alapmodell 5,419 millió forinttól kapható, ebből jön le a nagycsaládosok által igényelhető, legfeljebb 2,5 millió forint. Az egyetlen buktató, hogy az Essential változatban nincs klíma, és mivel enélkül nem érdemes új autót venni, ennek árával hárommillió forint fölé ugrik majd a számla.

Forrás: Origo

A minden fontos extrát tartalmazó, Comfort felszereltségű modell alapára 6,069 millió forint, vagyis autóvásárlási támogatással kicsit több mint 3,5 millió forintért lehet majd nagyon jól használható autót vásárolni.

Az új Dacia ötszemélyes változatban is kapható lesz, klíma nélkül 5,169 millió forinttól, de ötüléses modellre nem igényelhető állami támogatás. Érdekes módon a takarékos, gázüzemű (LPG) kivitelek az olcsóbbak, mindegyik Joggert egyliteres, turbós benzinmotor hajtja.