Felháborító videó, büntetőfékezés miatt ütközött több autó az M1-M7 bevezetőjén

m1m7
Vágólapra másolva!
Az M1-M7 közös bevezető szakaszán, a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája előtt büntetőfékezett egy furgon, amelynek következtében három autó karambolozott.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közút felvételén jól látszik, hogy az M1-M7 bevezetőjénél a távolból érkezik egy szürke furgon, amely először kivág egy jármű mögül, majd gyorsan bevág elé, és állóra fékez, így a mögötte érkező autósoknak is meg kell állniuk.

Többeknek sikerül, de az egyik autós hiába fékez és próbál elmanőverezni, nem tudja elkerülni az ütközést, és több autónak is nekicsapódik. A rendőrség és a mentők szakemberein kívül a Magyar Közút útellenőre is a helyszínre sietett, hogy terelést biztosítson a helyszínelés idejére.

Nem világos, hogy a balesetet okozó jármű elhajtott a helyszínről vagy csak félreállt, erről a Magyar Közút sem adott tájékoztatást.