Vezetői engedélye nem volt, a benzinje pedig éppen a rendőrök orra előtt fogyott ki egy autósnak. Eljárás indult ellene.

A rendőrök éppen egy korábbi baleset helyszínét tekintették meg az M30-as autópálya Miskolc-észak csomópontjánál, amikor arra figyeltek fel, hogy egy autó közeledik feléjük, majd előttük száz méterre megáll.

A rendőrök a járműhöz mentek, és megtudták, hogy kifogyott az üzemanyag a kocsiból. Kiderült, hogy az iratai, illetve az autó okmányai nincsenek a sofőrnél, így a járőrök egyéb módon próbálták meg ellenőrizni az adatokat.

Ekkor a sofőr egy hirtelen mozdulattal átugrott a szalagkorláton, és a szántóföldön átvágva próbált meg elfutni, de a rendőrök utolérték, és elfogták. A miskolci rendőrkapitányságon kiderült, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, a járművezetéstől pedig háromszorosan is el van tiltva, így büntetőeljárás indult ellene.