Még soha nem adtak át olyan kevés új autót januárban Európában, mint az idén

volkswagen golf
Vágólapra másolva!
Januárban 6 százalékkal csökkent az új autók forgalomba helyezése az EU-ban.
Vágólapra másolva!
Európa legnépszerűbb autója, a Volkswagen Golf VIII Forrás: Volkswagen

Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön felkerült adatok szerint januárban 682 ezer 596 új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, ez 6 százalékkal elmarad a tavaly januári 726 ezer 411-től. Idén januárban már sorban a hetedik hónapban csökkent a forgalomba helyezések száma. Decemberben a visszaesés nagyobb, 22,8 százalék volt, tavaly összességében 2,4 százalékkal csökkent az eladott új autók száma 2020-hoz viszonyítva.
Éves szinten idén januárban, Olaszországban 19,7 százalékkal, Franciaországban pedig 18,6 százalékkal adtak el kevesebb új járművet, miközben az értékesítés Németországban 8,5 százalékkal, Spanyolországban 1 százalékkal nőtt.

Az Európai Unióban januárban Görögországban csökkent a legnagyobb mértékben az eladott új autók száma, 28,9 százalékkal, a legnagyobb növekedés pedig Szlovákiában volt 72,6 százalékkal, továbbá Romániában 55,5 százalékkal és Cipruson 32 százalékkal. Magyarországon januárban 8088 új autót helyeztek forgalomba, 8,8 százalékkal kevesebbet a tavaly januári 8868 után.

Az ACEA február elején kiadott friss előrejelzése szerint az EU-ban az idén 10,5 millió új autót helyzenek majd forgalomba, ami 7,9 százalékkal több lenne a tavalyinál.

Európa legnépszerűbb autói 2021-ben:

1. Volkswagen Golf: 205,405 db
2. Peugeot 208: 196,869 db
3. Dacia Sandero: 196,729 db
4. Renault Clio: 196,243 db
5. Peugeot 2008: 194,653 db
6. Volkswagen T-Roc: 186,644 db
7. Toyota Yaris: 182,590 db
8. Opel/Vauxhall Corsa: 180,643 db
9. Fiat/Abarth 500: 174,739 db
10. Citroën C3: 159,302 db