Amíg a rozsda el nem választ – Suzuki Swift Sedan (2003) használtteszt

Nálunk következetesen első generációsnak hívja az autós köznyelv az Esztergomban 1992-től gyártott Swifet, pedig valójában már a típus második szériája volt: az igazi első modell 1983-tól 1988-ig készült a világ sok táján, sokféle márkanéven, szögletes karosszériával. Mire a magyarországi szerelőszalagokra ért az újabb sorozat, már nem számított túl modernnek, az évek során pedig végletesen elavult. A Suzuki igyekezett ugyan frissen tartani, többször a ráncait is felvarrták, de maradt a japános „könnyűszerkezetes" építésmódja, ami az ezredfordulón már hátránynak számított.

Új extrákkal gyarapodott a spártai kisautó

Ekkoriban a világ autóipara elkezdte teli torokból harsogni, hogy „a biztonság mindenekfelett!", a Swift pedig a feláras két légzsák és az ABS ellenére is rosszul állt utasvédelem terén. Ugyanígy a kényelem sem volt az erőssége, hiába jelent meg benne néhány komfortextra, dinamizmus és fogyasztás szempontjából viszont jól jött a pehelysúly. Már az egyliteres, háromhengeres motor is elfogadhatóan vitte, az ideális megoldást pedig a 68 lóerős 1,3-as jelentette. Utóbbit 2001-ben váltotta le a 16 szelepes, Euro3-as tisztaságú kivitel, amely 85 lóerejével fürgévé tette a Swiftet.

A négyajtós Sedan presztízsben mindig is a ferdehátúak felett állt, a csúcsot pedig az olyan változatok jelentették, mint az általunk is kipróbált utolsó évjáratú GLX, amely olyan alap- illetve feláras felszereléseket kapott, mint a két légzsák, a távirányítós központi zár, a négy elektromos ablakemelő, az elektromos tükörállítás és a klíma. Érdekes, hogy ekkoriban még választania kellett a vevőnek: szervokormányt, vagy légkondicionálót szeretne, mert a kettőt együtt nem kaphatta meg. Persze minden relatív, ilyen bőség zavaráról nem is álmodhattak volna a '90-es évek első felének Swift-vásárlói.

Sötétkék tesztautónkat 2003 decemberében helyezték először forgalomba, akkor, amikor Esztergomban a magasabb építésű Ignis már átvette a Swift helyét a sorokon. Első tulajdonosa mindössze 12 600 kilométeren át használta, ekkor (2005 tavaszán) került mai gazdájához, aki az óta több mint 180 000 kilométeren át hajtotta. A Swiftet rendesen karbantartották az elmúlt 15 évben, évente friss motorolajat kapott, és a váltójában is cserélték a kenőanyagot. Hivatalos márkaszervizben 2006 novemberében járt utoljára, de az óta is ugyanaz a független műhely tartja karban.

Jó viszi a pehelysúlyt a 16V motor

Szelephézagait nagyjából 40 000 kilométerenként ellenőrizték, de igazából csak 120 000 után kellett először állítani az összetett szerkezeten. Gyertyákat 40 000-enként, vezérműszíjat és vízpumpát pedig 106 000 kilométernél cseréltek. Nem csak a mechanika van jó állapotban, hanem a karosszéria is, márpedig épp utóbbi miatt vonják ki forgalomból gyors ütemben a megmaradt Swifteket. Ennél sehol sem rozsdásak a sárvédők, küszöbök és más elemek, az alja is rendben van, az elöl MacPherson, hátul oldalankénti többkaros (!) futómű elemein látszik ugyan kis felületi korrózió, de semmi vészes.

Épek a gumialkatrészek, a kuplung és a négy lengéscsillapító is gyári még, az első féktárcsákat eddig egyszer cserélték, és fékbetétből is csak a harmadik szettet fogyasztja éppen a Suzuki. Remek állapotú a beltér, a kárpitok szinte újszerűek, és a kopogós műanyagok is mind egészségesek. Mélyre kell ülni, az ülés puha és keskeny, a kormánymagasság pedig fix, így a pozíciónk kompromisszumos. A lábtér szűk, de a pedálok könnyen járnak. Könnyen és élénken indul az 1,3-as, 16 szelepes motor, a hangja (főleg összetett, egy vezérműtengelyes, sok himbás vezérlése miatt) hidegen kicsit kerregős.

Gyorsan bemelegszik a négyhengeres, és beáll a stabil 900/perc körüli alapjárat. Ma is finoman jár a váltókar, a motor pedig jól veszi a gázt, és alacsony fordulatról egyenletesen, rángatás nélkül húz fel, (bemelegedés után) pörgetve pedig meglepően erős. Tökéletesen adagolható a kuplung, de a vékony karimájú, és nem túl kellemes fogású kormány nagyon nehéz. Amint megmozdul a Swift, felkönnyül, így csak a parkolás kín, már a városi araszolás sem problémás, de szervóval sokkal kellemesebb lenne. A futómű feszes, érezni az úthibákat, de teszi a dolgát, az egyenesfutása nagy sebességnél is jó.

Olcsón elérhető és fenntartható

Autópályán 130 km/h-s sebességnél ötödik fokozatban 3300/perc a fordulatszám, a motor hangos, de ha kell, visszakapcsolás nélkül is szépen továbbgyorsít innen. Sajnos a blokkolásgátló nélküli fékrendszer nem túl erős, de finoman adagolható, és komoly lassításkor sem húz a futómű semerre. Rossz úton az utastér műanyagai (főleg a műszerfal elemei) zörögnek, és a nagyobb huppanókon a jobb kormányösszekötő is meg-megszólal. Minden elektromos rendszer működik viszont a műszerfal-világítástól az ablakemelőn át az utólagos rádióig, és a teljes kipufogórendszer gyári, vagyis 19 éves.

Tiszták az üvegbúrás fényszórók, bár fényük a típustól szokott módon nem igazán erős. Mindössze 4,09 méter hosszú a Swift Sedan, és így a hátsó lábtér szűk, de a kiskamaszok még jól elférnek. A 365 literes csomagtartó megfelelően kiszolgál egy négytagú családot, a raktérnek világítása is van, a hátsó támlák pedig szimmetrikus osztással dönthetők. Hétköznapi használtban tehát, ha nincsenek nagyon magas igények, ma is beválhat egy ilyen klímás 16 V Sedan. A tulajdonos az elmúlt 15 évben precízen vezette a kocsi fogyasztását, a hosszú távú átlag kereken 6,0 l/100 km-re jött ki, ami kedvező.

Ugyanez igaz a típus alkatrészellátására is, a kopó-fogyó holmik kedvező áron kaphatók, a bontókban sem számítanak hiánycikknek, bár a kereslettel együtt a kínálat is a fiatalabb típusok felé mozdult. A legolcsóbb műszakis példányokat már 200 ezer forint körül meg lehet kapni, de a legtöbbel már csak lakatolás után lehetne újabb vizsgán próbálkozni, normális állapotú Sedanokat inkább 3-400 ezer körül lehet kifogni, míg a kései évjáratú, megkímélt és klímás kocsik ma is a félmilliós álomhatár felett mozognak. Sok Swift végzi futár- és munkásjáratként, a legszebbek pedig lassan érnek youngtimerré.

Még több olvasnivaló Az Autó májusi számában: