Nagy sebességgel csapódott a Magyar Közút egyik energiaelnyelőjébe egy autós.

A cég szigetszentmiklósi mérnöksége az M6-os fővároshoz közeli szakaszán, a belső sávban végzett mozgó terelés mellett szemétszedési munkákat az elválasztósávban. A munkaterület előtt két lépésben 80-as, illetve 60-as sebességkorlátozást vezettek be, erre külön előjelző autók hívták fel a figyelmet. Útszűkületre, sávelfogyásra figyelmeztető táblák is kint voltak, illetve a dolgozókat védő energiaelnyelő modulon is minden villogót bekapcsoltak. Egy új digitális, távolról is jól látható kijelző is működött a gépen, illetve még korábban az autópálya felett található táblán is előre jelezték a munkavégzést.

Egy jól belátható, egyenes szakaszról van szó, sokan ezért időben besoroltak, de néhányan az utolsó pillanatban kerülték ki a járművet. Egy furgon is ugyanezt a manővert hajtotta végre, viszont a mögötte érkező autósnak a nagy tempó és a nem megfelelő követési távolság miatt már esélye sem volt reagálni, és belecsapódott az energiaelnyelőbe.

A Magyar Közút szerint a helyszínen általános volt, hogy a 60-as sebességkorlátozás ellenére inkább 80-100 körüli tempóval mentek el a munkaterület mellett az autók. Havonta egyébként átlagosan két energiaelnyelőt törnek össze az utakon.