Rommá törte a Porschét Nyíregyházán, miközben menekült a rendőrök elől

autó kerítésbe csapódik gif
Vágólapra másolva!
Igazoltatni akarták a Panamera sofőrjét, aki inkább a gázba taposott.
Vágólapra másolva!
Forrás: Police.hu

A nyíregyházi rendőrök május 17-én délután Nyíregyházán akarták igazoltatni egy Porsche Panamera vezetőjét és utasát. A sofőr a megállásra felszólító megkülönböztető fény és hangjelzését figyelmen kívül hagyta, és a luxusautó sebességét tovább növelve próbált meglépni a járőrök elől - írta meg a Police.hu.

Ők azonban követni kezdték a Porschét, amely végül lesodródott a nedves, csúszós úttestről, megpördült, és egy út melletti ház kerítésének, valamint egy villanyoszlopnak ütközött.

Forrás: Police.hu

A rendőrök ezután megállapították, hogy a 36 éves nagykállói férfit a bíróság a vezetéstől eltiltotta. Most közúti veszélyeztetés, valamint eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.