Három hónap alatt, a nyolcvanas évek közepén állt kerékre a régi idők hangulatát idéző kabrió, amelynek építője és mindmáig tulajdonosa igényesen formázta a lemezeket, kárpitokat, illetve faburkolatokat, a szovjet technikát pedig jelképes összegért szerezte be. Kipróbáltuk a tökéletesen működőképes retróautót, amely megmutatja, hogy az internetes idők előtt sem volt lehetetlen.

Kárpáti Sebestyén autószerelőként kezdte, majd 1992-től Nagykanizsán képviselte előbb a Skoda, majd 2004-ig a Renault márkát, hobbija pedig régóta a festészet, rá jellemző módon egy kis csavarral – elsősorban ujjal alkot, ecsetet ritkán használ. A képeit közvetlenül nem, kizárólag csak aukciókon értékesíti, melynek bevételeiből beteg gyerekeket támogat. Nagyrécsei házának garázsában – az Alkotóműhelyben, ahol a cikk elkészültének idején vendégül látott minket – állandó kiállítást rendezett be, időközben azonban egy másik településre, Fityeházára helyezte át a székhelyét.

Egyedi gyártás a karosszéria, a hosszú gépház oldalburkolata levehető. Sok alkatrész (például lámpák, tükör) korabeli KGST-járművekről érkezett. Galériához kattintson a képre!Forrás: Az Autó

Molotov-koktél, de egészen más értelemben

Látogatásunk tárgya egy autó, konkrétan Kárpáti úr saját tervezésű és gyártású veteránja. A műszaki dolgokért és a művészetekért egyaránt rajongó gépész mindig is szeretett volna magának régi automobilt, de az 1980-as években az anyagi helyzete nem tette lehetővé a vásárlást. Ugyanakkor a vágy tettekre sarkallta, így ötleteiből konkrét tervet kovácsolt, és hozzáfogott a megvalósításhoz. Az alvázhoz és a karosszériához szükséges vas- és lemezanyagot ugyanúgy könnyen beszerezte, mint a faszerkezetekhez a vörösfenyőt, míg a fődarabokat több helyről szedte össze.

Vörösfenyő a műszerpult, az utastér igényesen kárpitozott. Hajtása az 1946-tól 1975-ig gyártott szovjet teherautóból származik, egyedi a kilométeróraForrás: Az Autó

A 3,5 literes, soros hathengeres, 70 lóerős benzinmotor és a sebességváltó eredetileg egy szovjet GAZ 51 „Molotov" teherautóban szolgált; amikor a TSZ leselejtezte a kocsit, a gépkocsivezető szólt Sebestyénnek, hogy megvásárolhatja az alkatrészeket. Ezután a nagykanizsai AFIT szervizből vasáron, kilóra sikerült GAZ 69 terepjáróból való hátsó hidat, difit és laprugókat venni, az első híd pedig Ford kisteherautó alól került a Kárpáti nevű autó alá. A 2000 órás munkafolyamat felújításokkal kezdődött, minden fődarab teljes generálon esett át, csak ezután vette kezdetét az összeszerelés.

Hibátlanul működik az 1984-ben teljesen felújított, soros hathengeres GAZ motor – akár 66 oktános benzinnel is elketyegneForrás: Az Autó

Igazi különlegesség a nosztalgikus karosszéria, amely a tervező saját elképzeléseit tükrözi az 1920-as, 30-as évek stílusa alapján; nem valamilyen típus másolatáról van szó (az újságok 1987-ben tévesen Rolls-Royce replikaként cikkeztek róla). Az egyedi jármű tengelytávja 2,75, hosszúsága 4,5, szélessége pedig 1,7 méter, a saját tömege nagyjából 850-900 kg. Szélvédője nincsen, a kézzel felhajtható vászontető is csak az utasoknak nyújt némi védelmet az időjárás viszontagságai ellen, a vezető – mint hajdanán a taxisofőrök – „pőrén" ül a volán mögött, amit amúgy meglehetősen nehéz tekerni.

Kézzel hajtható fel és le a vászontető, ajtók nincsenek, ahogyan szélvédő sem. Kívülre került a tartalék gumibelső, két benzinkanna és fonott csomagtartó kosárForrás: Az Autó

Menyasszonyok és szépségkirálynők kedvence

Mivel az autó nincs forgalomba helyezve, csak a szerencsére nagy udvaron tudtunk vele egy kicsit mozogni. Pöccre indult és szépen rotyogott a hathengeres motor, viszont a kis szögben elforduló első kerekek miatt nehézkes volt a manőverezés. Mint megtudjuk, 35 év alatt csupán 5000 kilométert futott a jelenleg is kitűnő kondíciónak örvendő Kárpáti kabrió, amely leginkább a 60-70 km/h-s utazósebességet kedveli, ilyenkor a menetszél sem veszélyes. Ne feledjük, szélvédője és oldalablaka sincsen, ugyanakkor annyira feltűnő jelenség, hogy az utak mentén mindig megbámulják és fotózzák.

Nincs anyósülés, a jobboldali karosszériakivágáson könnyű beszállni, a vezető mögött két felnőtt (például menyasszony és vőlegény) kényelmesen elférForrás: Az Autó

Tulajdonosa sokszor megjárta vele a Balatont, rendre szállította a családi és baráti esküvők fiatal párjait, de őt kérték fel 2003-ban is, hogy megautóztassa a nagykanizsai Laky Zsuzsit, akit akkor Európa szépének választottak. Időközben Kárpáti úr gyűjteményének nemcsak egy 1970-es, gyári Cadillac Eldorado és egy 650-es Suzuki motorkerékpár a része, hanem épített egy újabb, teljesen egyedi autót is, méghozzá az 1900-as évek elejének stílusában, kétszemélyes nyitott utastérrel, bontókban és MÉH-telepen összeszedett alkatrészekből – itt olvashat róla bővebben.

Kárpáti Sebestyén és alkotóműhelye, ahol nemcsak saját festmények, hanem szériakivitelű, illetve egyedi tervezésű autók és motorok is sorakoznakForrás: Az Autó

További különleges alkotása egy kétfedeles, Steyr-Puch motoros repülőgép száz évvel ezelőtti stílusban építve. Eredetileg impregnált vászonnal szerette volna borítani a sárkányszerkezet és a szárnyakat, de technológiai nehézségek miatt végül alumíniumlemez mellett döntött. Így sem nehéz a gép (a galériában talál róla képet), a saját tömege nem éri el a 300 kilót. Végezetül a polihisztor saját tervezésű motorkerékpárjáról is említést kell tennünk, amely chopperes stílusban és Kárpáti úr többi alkotásához hasonlóan fehér színben készült, és érdekessége a V4-es, léghűtéses Zaporozsec motor.

Feltűnő jelenség a saját építésű chopper, hátsó lámpája hazai szabvány helyzetjelző. Érdemes tanulmányozni a V4-motor rövid kipufogócsöveit és elképzelni hozzájuk a hangotForrás: Az Autó

Még több olvasnivaló Az Autó augusztusi számában: