Egy idős asszony hamvait találták meg egy Belgiumból importált autó kesztyűtartójában.
Furcsa tárgyat talált egy Belgiumból használtan vett Skoda kesztyűtartójában egy hazai autókereskedő. Némi vizsgálódás után rájöttünk, hogy az importált Skoda kesztyűtartója emberi hamvakat rejt" - nyilatkozta az autókereskedő, aki a rendőrséget és a belga nagykövetséget is bevonta az ügybe.
"Annyit kiderítettek, hogy a néhai Abigél néni 2015-ben hunyt el. Ekkor fogtam fel: nem kizárt, hogy a hamvak hét éve a Skodában lehettek." Közben a kereskedő a legnagyobb közösségi oldalon megpróbálta felvenni a kapcsolatot a 72 évesen elhunyt asszony rokonaival, ők azonban nem válaszoltak a megkeresésére.
"Nem sokkal később telefonáltak a nagykövetségről, Brüsszelből választ kaptak végre. Valaki már el is indult a hamvakért, nemsokára nálunk lesz. Így is történt, két óra múlva egy úr kopogtatott és közölte: a nagymamájáért érkezett. Mi pedig átadtuk neki az urnát" - mondta a kereskedő a Blikknek.