Ideges lett a kamionos, bosszúból ráhúzta a kormányt a szembejövő autósra Budapesten - videó

kamion
Vágólapra másolva!
Korábbi közlekedési nézeteltérést követően egy kamionos ráhúzta a kormányt az akkor már szemben közlekedő autósra Budapesten.
Vágólapra másolva!

A két járművezető nem sokkal korábban egy előzési helyzet során került konfliktusba még 2021 januárjában. A személyautó vezetője a mellékutcákon megpróbált a kamion elé kerülni, hogy felvételt készítsen a rendszámáról, a Közdűlő úton már egymással szemben haladva találkoztak. A kamionos ekkor szándékosan a személyautó felé kormányozott, életveszélyes helyzetet teremtve.

A manőver következtében nem történt ütközés. A rendőrök még aznap elfogták a sofőrt, a nyomozás során vezetői engedélyét bevonták. A 44 éves férfi eleinte tagadott, arra hivatkozott, hogy előzőleg az autó vezetője többször hirtelen fékezésre kényszerítette, de ezt a menetíró készülék adatai nem támasztották alá.

Azt is mondta, hogy a kormány félrerántására egy út menti akadály miatt volt szükség, de a videón ennek nem volt nyoma. Az elé tárt bizonyítékok hatására a férfi végül beismerő vallomást tett. A fővárosi rendőrök az ügy iratait a napokban továbbították az illetékes ügyészségre.