Tudomány és divat találkozott ebben a repülő csészealjra emlékeztető, amerikai közreműködéssel olasz tervezésű tanulmányautóban, amelyet eredetileg gázturbina hajtott volna. Száguldás helyett azonban 1955 után hosszú évtizedekre múzeumokban ácsorgás lett az osztályrésze, míg végül jött egy tulajdonosváltás, és megtörtént a csoda.

Amerika szériaautóin az ötvenes években dúlt a fecskefarok-őrület, a tanulmányok pedig általában ennél is tovább mentek, a sugárhajtású repülők és a rakéták jegyeit viselték. Luigi Segre mérnök-formatervező, aki 1954-ben lett a Carrozzeria Ghia tulajdonosa, már korábbról szoros barátságot ápolt Virgil Exnerrel, a Chrysler fődizájnerével. Így született meg egy sor álomszép Ghia Special tanulmányautó, de ezek mind „normális" utcai járművek voltak, működő benzinmotorokkal. Aztán '55-ben az olasz-amerikai együttműködő felek elhatározták, hogy nagyobb fába vágják a fejszéjüket.

Nemcsak sima, mint egy hal, de formájával és kéttónusú fényezésével látványos isForrás: Wheelsage.org

Célkitűzésük a lehető legkisebb légellenállású autó megalkotása volt, ráadásul gázturbinás hajtással. Akkoriban egyébként mások is kísérleteztek ilyesmivel, a lavinát még öt évvel korábban a Rover JET1 kísérleti jármű indította el, és sokan az autózás jövőjét látták benne. Megfelelőbb embert nem is találhattak volna a karosszéria megrajzolására, mint Giovanni Savonuzzit, a Ghia főtervezőjét, aki művészi tehetséggel megáldott mérnök és aerodinamika-specialista volt. Ő egyenletekkel határozta meg az optimális formát, aztán a Politecnico di Torino szélcsatornájában tökéletesítette tovább.

Egzotikus beltér, karosszékszerű ülésekkel és „lebegő” műszerekkelForrás: Wheelsage.org

Igazi autó volt a Ghia Gilda Stramline X, működő műszerekkel, valódi futóművel (elöl kettős keresztlengőkarossal, hátul merev tengelyessel) és hűtött dobfékekkel. Egyetlen hiányossága volt csupán: az akkori gázturbinák közül egyik sem passzolt bele, így hajtómű nélkül maradt. Ez azonban nem akadályozta meg a Ghiát, hogy 1955-ben lenyűgözze vele a Torinoi Autószalon látogatóit. Savonuzzi az 1946-os Gilda című film noir-ról nevezte el, mert szerinte „ugyanolyan szép és áramvonalas volt, mint a főszereplő Rita Hayworth", csak éppen önerőből mozogni nem tudott.

Csődület az 1955-ös torinói bemutatón, ez volt a szalon egyik fő attrakciójaForrás: Carozzeria Ghia

Így lett a kiállítási tárgyból valódi autó

A bemutató után hosszú turnét szerveztek neki előbb Európában, aztán az Egyesült Államokban. Később Amerika legmenőbb múzeumai adták kézről-kézre: a Henry Ford múzeumban 1969-ig lakott, utána átköltözött Renóba a Harrah gyűjteménybe, 1985-ben pedig a Blackhawk Collection-ben kötött ki, ahol húsz évig maradt. 2005-ben a gyűjtő-restaurátor - mellesleg a Pebble Beach-i szépségverseny bírája - Scott Grundfor vette meg egy árverésen. Restauráltatta, de ennél is fontosabb lépésként, régi adósságot törlesztve szerzett hozzá megfelelő hajtóművet: egy 70 lóerős Airesearch gázturbinát.

A gázturbina mindent fogyaszt az étolajtól a petróleumon és gázolajon át akár – a felhajtás kedvéért - a Chanel No.5 parfümigForrás: Wheelsage.org

Szükség volt persze fordulatszám-csökkentő áttételre is, hiszen a turbina 54 000/perccel forog, amit a hajtás 2700-ra csökkentve továbbít a hátsó tengelyre hidraulikus tengelykapcsolón át; utóbbival a menetirányt is változtatni lehet. A Ghia Gilda Streamline X így fél évszázad után teljes értékű autó lett. Elméletileg akár 220 km/h-val is repeszthetne, de 60-as tempóra korlátozták, részben a merev hátsó futómű miatt, részben pedig azért, mert vigyáznak rá: ha sebességrekordok hajhászására vetnék be, a vezető testi épsége mellett a járműtörténet fontos darabja is veszélybe kerülhetne.

A fülke alakja a vadászgépek kupolájára emlékeztet, a vezérsíkok stabilizálják a futástForrás: Wheelsage.org

Rengeteg bemutatón és kiállításon vesz részt, Luciano Bosio, az Italdesign volt igazgatójának meghívására Torinóba is ellátogatott, ahol egy különleges kiállításon olyan legendás tanulmányok mellett villoghatott, mint a Ferrari Modulo, az Alfa Romeo Carabo, a Lancia Stratos Zero és a Lamborghini Marzal. A rendezvények látogatói olykor azt is elcsíphetik, amikor beindítják a gázturbinát és megtesznek vele egy-egy rövid utat, ami a szürreális formához egész különleges akusztikai élményt társít: olyan, mintha egy repülőgép vagy helikopter készülne felszállni.

Kályhacső méretű a kipufogó, a gázturbina meglehetősen hangos és szomjas isForrás: Wheelsage.org

Még több olvasnivaló a Retro Mobil novemberi számában: