Az első generációs Ford Mustang második ráncelvarrott sorozatából próbáltunk ki egy ritka, ponyvatetős példányt. Vajon a többi autóst joggal tölti el a sárga irigység?
A „póniautók" kategóriája amerikai találmány, a definíció nagyjából így szól: hosszú orr, rövid far, sportos megjelenés, nagy V8-asok, de alapkivitelben megfizethető ár. Nem a Mustang volt az első ilyen típus, a Plymouth Barracuda ugyanis két héttel megelőzte. A Lee Iacocca, a Ford legendás vezére által kijelölt fejlesztőgárda Eugene Bordinat formatervező és Donald Frey főmérnök vezetésével már 1962 óta dolgozott, hogy összehozza a Mustangot, és ez rekordidő, mindössze 18 hónap alatt sikerült is nekik.
Persze úgy, hogy takarékosságból a már piacon lévő,polgári Falcon és Fairlane modellek alvázát és fődarabjait használták fel hozzá, de a vonzó formaterv szándékosan sokkal „európaiabb" lett. 1964 áprilisában egyszerre mutatták be a lépcsőshátú keménytetős kupét és a kabriót, a ferdehátó, Jaguar E-Type-ra hasonlító Fastback szeptemberben csatlakozott hozzájuk. Az első szakaszban gyenge 2,8 és 3,3 literes Thriftpower hathengeresekkel és izmosabb 4,3, illetve 4,7 literes V8-asokkal készült a típus, három- és négysebességes kézi, vagy háromfokozatú automatikus váltóval.
Megrohamozták érte a szalonokat

Úgy számoltak a Fordnál, hogy évi 100 ezer példány talán gazdára talál majd a Mustangból, ehhez képest már az első évben 420 ezret sikerült értékesíteni belőle, és 18 hónappal az első után már az egymilliomodik példány is legördült a dearborni gyártósorról. Ez volt a legsikeresebb Ford az 1927-es Model A óta.

Már a típus nevének eredete is érdekes, több legenda is kering róla: az egyik szerint az egyik formatervezőt, John Najjart lenyűgözték a második világháborús P-51-es Mustang vadászgép vonalai, ezért javasolta ezt a nevet. A másik szerint Iacocca kedvenc amerikaifoci-csapata, a Southern Methodist University Mustangs elvesztett egy fontos meccset, amitől ő annyira elkeseredett, hogy eldöntötte, a csapatot megtámogatandó Mustangnak nevezi el az új modellt. A hivatalos verzió szerint a Ford vezetősége mindenképpen állatnevet akart; első nekifutásra a Cougart választották, de ez végül a szintén Ford tulajdonú Mercury-nál landolt.
Többször áttervezték az 1973-ig gyártott első generációt

A zajos siker ellenére a mérnökök nem ültek a babérjaikon, folyamatosan fejlesztettek, a karosszéria nőtt, a megjelenés pedig egyre agresszívabbá vált, bár az európaias vonások is egyre jobban kivesztek belőle.

Közben a Mustang megkapta az 5,0 (220-250 LE) és 5,8 literes Windsor és Cleveland sorozatú V8-asokat (utóbbiakat 290-300 lóerővel) és az igazi szörnyet, a hétliteres Cobra Jet motort (340 lóerő) is. És ez még mindig csak az első generáció, amit további hat követett, a legújabbat 2022 szeptemberében leplezték le a Detroiti Autószalonon.
Mit tud ez a konkrét példány?
1970-es évjáratú tesztautónkat ötliteres V8-as hajtja, a 220 lóerőt háromfokozatú automatikus váltó továbbítja a hátsó kerekek felé. Természetesen az USA-ból, azon belül Alabamából érkezett, előbb Németországba vezetett az útja, és csak 2017-ben került Magyarországra a mai gazdájához, aki kifejezetten kabrió Mustangot keresett. Már az első, Németországból küldött fotókon is jól látszott, hogy nincs a legjobb állapotban: sok ponton javították már, ennek ellenére a taposólemezek olyan rozsdásak voltak, hogy az ülések majdnem kiestek.
Amit lehetett, befoltoztak, de a trepniket, a sárvédő íveket és a géptetőt is ki kellett cserélni. Közben az amerikai autók közismerten trehány illesztési hézagait is rendbe tették, most nagyon precízen futnak az élek, sokkal pontosabban, mint új korukban! A motor- és csomagtérbe hő- és hangszigetelést szereltek (ilyet anno egyáltalán nem tettek bele a gyárban) és ritka, de nagyon mutatós sárga fényezést is kapott a karosszéria, mégpedig az eredeti gyári színkód szerint.
A technika nem volt romos
Bár a motor a felújítás előtt is szépen járt, minden porcikáját darabokra szedték, a tulajdonos a teljes körű, mindenre kiterjedő restaurálás mellett döntött. Így új dugattyúgyűrűket, szelepeket, csapágyakat és generátort is tettek bele, a főtengelyt pedig felköszörülték. A váltóban csak a fogaskerekek maradtak gyáriak, minden mást kicseréltek, akárcsak a fékrendszer elemeit. Szintén teljes renováláson ment át a futómű, hátul újak a laprugók és a különleges, kiegészítő csavarrugósak a lengéscsillapítók, ami érzethetően javítja a menetstabilitást.
Szokatlan kialakítású a beltér az anyósülés előtti műszerfali bemélyedéssel, amelyre azért volt szükség, hogy egyszerűbb és olcsóbb legyen a jobbkormányos változatok gyártása. Új az összes kárpit és a tetőponyva is, akárcsak a teljes műszerfal a műszerekkel együtt. Légkondi nincs, kevés a kapcsoló, de igen szemrevaló a műszeregyüttes, a krómozott váltókar és a kormánykerék is. Kézzel mozgathatók az ablakok és az ülések is, utóbbiak elég nagyok és kényelmesek is.
Milyen vezetni?
Már alapjáraton is hátborzongatóan bugyborékol az öblös V8-as, gázfröccsre vészjóslóan felmordul és hossztengelye mentén meg is billenti a karosszériát. Kis melegítés, és indulunk is, a váltó jól dolgozik, de apró rántások jelzik a kapcsolásokat üzemmelegen is (a C4 jelű háromsebességes automatát a Ford maga tervezte, bár elődje, a Ford-O-Matic Borg-Warner alapú volt. Az 1960-as 70-es években számos Ford és Mercury típusba szerelték). Olyan 110-120 km/h az élvezetes cirkálótempója a Mustangnak, ilyenkor még kevés a vibráció, felhúzott tetővel normális hangon lehet beszélgetni, persze főleg az új hangszigetelések miatt.
Egyenesben akár el is lehet engedni a kormányt, de arra ügyelni kell, hogy primitív futóművével a Mustang szívesen követi a nyomvályúkat, ilyenkor korrigálni kell. Kanyarban csak kicsit billen, rugózása a közepesnél feszesebb, de derekasan nyeli a kátyúkat és közben nem zörög és nem is bólogat.
Kormánygépe nem fogasléces, hanem csigás, még szervója is van (ez minden 1970-es modellváltozathoz feláras extra volt), de a „kisujjas" Cadillacekkel és Lincolnokkal ellentétben meglepően keveset segít: alig könnyebb forgatni a kormányt, mint egy szervótlan Zsiguliét. Négy vadonatúj, ráasegítővel ellátott dobfék ügyködik a közel másfél tonnás, dinamikusan gyorsuló autó lassításán, meglepően hatékonyan.
Furat x löket: 101,6 x 76,2 mm. Kompresszióviszony: 9,5:1. Teljesítmény: 220 LE, 4600/perc fordulaton. Nyomaték: 407 Nm, 2600/perc fordulaton.
Erőátvitel: háromfokozatú automata váltó, hátsókerék-hajtás.
Felfüggesztés: elől kettős keresztlengőkaros tekercsrugókkal, hátul merevhíd hosszanti laprúgókkal, és hosszanti vezetőkarokkal. Elől-hátul hidraulikus lengéscsillapítók. Elől-hátul dobfékek rásegítővel.
Felépítmény: kétajtós négyüléses nyitott acélkarosszéria alvázon. Hosszúság x szélesség x magasság: 4760 x 1811 x 1303 mm. Tengelytáv: 2743 mm. Saját tömeg: 1440 kg. Csomagtartó: 227 l. Tank: 76 l.
Menetteljesítmények: Végsebesség: 210 km/h. Gyorsulás (0-100 km/h): 9,4 s.
Még több olvasnivaló a Retro Mobil decemberi számában:
