Már elektromos hajtással is létezik a világ egyik legnépszerűbb pickupja

Toyota Hilux
Vágólapra másolva!
A Toyota Hilux Revo BEV Concept szériaváltozata pár éven belül az európai piacon is megjelenhet.
Vágólapra másolva!
Zárt hűtőmaszk és új lökhárítók küönböztetik meg a normál dízel változattól Forrás: Toyota/Golf Photography

Az elektromos pickup tanulmányt, amely a jelenlegi, szimpla kabinos Hiluxra (vagyis a thaiföldi változatára, a Hilux Revóra) épül, a Toyota thaiföldi jelenlétének 60. évfordulóját ünneplő rendezvényen mutatták be a kelet-ázsiai országban. A hivatalosan Hilux Revo BEV Conceptnek hívott villanyautó formája alig különbözik a dízelétől, de a lökhárítókat áttervezték, és

a bal első sárvédőn kialakítottak egy nyílást a töltőcsatlakozónak.

Nem a dedikált villanyautók (Toyota bZ4X, Lexus RZ 450e) által használt e-TNGA platformot használták fel az autóhoz, hanem a meglévő létraalvázat módosították úgy, hogy az akkumulátorokat el lehessen benne helyezni.

Az alvázba integrálták az akkumulátorokat Forrás: Toyota/Golf Photography

Hivatalosan meg nem erősített információink szerint az elektromos Toyota pickup 2024-ben kerülhet gyártásba,

elképzelhető, hogy az új, kilencedik generációs Hilux érkezését megvárják majd a környezetbarát hajtáslánc bevezetésével.

A modellváltás nagyjából akkorra válik időszerűvé, a jelenlegi nyolcadik nemzedék ugyanis már viszonylag régen, 2015-ben érkezett.

Akio Toyoda,a Toyota elnöke leleplezte az IMV 0 többfunkciós pickup tanulmányt is (balra) Forrás: Toyota/Golf Photography

Állítólag az elektromos Hilux fő piaca Kína lesz, de Európában is várható a piaci bevezetése. Egy évvel ezelőtt, amikor a Toyota több mint egy tucat elektromos autó tanulmányt leplezett le egyszerre, egy pickup is volt az újdonságok között, bár az sokkal inkább a Tacomára, és nem a Hiluxra emlékeztetett.