Sikeres volt a főpróba, ilyen lesz idén az ország legnagyobb karácsonyfája - videó

A Megyeri Híd ünnepi fényekben
Vágólapra másolva!
A Magyar Közút második alkalommal alakítja át karácsonyfává az M0-s autóúton található Megyeri hidat az ünnepi szezon alatt.
Vágólapra másolva!

Idén energiatakarékossági okokból csak az alap díszvilágítását felhasználva vált zöld színre a híd. Bár a költséghatékonyabb megvalósítás valamivel halványabb hatást ígér, de cserébe idén mind a két pilont átszínezik.

A díszvilágítás főpróbája csütörtök este sikeresen lezajlott, így péntek késő délutántól bárki megtekintheti majd az ünnepi látványosságot a következő két hétvége során.

A 35 emelet magas Megyeri híd pilonjai első körben december 23-26. között, vagyis péntek, szombat, vasárnap és hétfő este váltanak zöld színre. Sőt, az első három napon mindkét pilon mindkét oldalára karácsonyi csúcsdíszt is kivetítenek majd.

A második hétvégén december 30-tól egészen az új év első napjáig, vagyis január 1-ig lesz zöld az ország egyik és legkedveltebb hídja. A kijelölt napokon napnyugtától másnap hajnalig tart a kivilágítás.