Rendkívüli változás jöhet a jogosítványoknál

jogosítvány vezetői engedély nyomda elalvás veszélyei kormány mögött
Budapest, 2012. március 9. Új grafikájú, Magyarország feliratú vezetői engedélyek a Pénzjegynyomdában. MTI Fotó: Pénzjegynyomda
Vágólapra másolva!
Szakmai szervezetek kezdeményezték, hogy 18 évre vigyék le a buszsofőrök korhatárát az Európai Unióban.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió közlekedési szektora példátlan és súlyos sofőrhiánnyal néz szembe, amely 2026-ra várhatóan megháromszorozódik, ha nem tesznek lépéseket – erre figyelmeztet két szakmai szervezet, amely aggodalmait nyílt levélben osztotta meg az Európai Tanácsot vezető svéd elnökséggel.

A Nemzetközi Közúti Fuvarozók Szövetsége (IRU), valamint az Európai Személyszállítási Közlekedési Szolgáltatók Szövetsége (EPTO) arra hívta fel a figyelmet, hogy újra kellene gondolni az Európai Unió vezetői engedélyekkel kapcsolatos irányelveit,

a hivatásos buszsofőrök alsó korhatárát 18 évre csökkentve.

Azt szeretnék tehát, hogy akár már ennyi évesen is rendelkezhessen valaki D kategóriás jogosítvánnyal - írta a Vezess.hu.

Jelen pillanatban a buszsofőrökre vonatkozó minimuméletkor 21 és 24 év között van a legtöbb uniós tagországban, ami nagy szakadékot jelent a középiskolai tanulmányi idő, valamint a szakmaválasztás között. Sőt, akadnak olyan országok, ahol a minimumkorhatár a helyi rendelkezések, kivétel és vezetői engedélyek függvényében országhatáron belül is eltérő lehet.

A szakmai szervezetek szerint az Európai Unióban hamarosan legalább százezer buszsofőr hiányozhat a munkaerőpiacról.

Úgy számolnak, hogy a buszvezetők iránti igény 20 százalékkal fog nőni a következő években, mivel az utazási irodák forgalma visszatérhet a pandémia előtti idők szintjére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!