Az eredmények alapján tíz emberből nyolc úgy érzi, hogy maximálisan átlátja a közlekedési helyzeteket, és elsősorban önmaga felelős azért, hogy autóvezetés közben veszélybe kerül-e.
Zerkowitz Dávid, közlekedéspszichológus szerint a felmérés eredményei azt mutatják, hogy hajlamosak vagyunk kissé túlértékelni saját vezetési képességeinket, a racionalitást felismerjük, ám az adott szituációban időnként érzelmi érvek mentén döntünk.
Pedig a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni"
– vélekedett a szakember.
A racionalitást jelzi az is, hogy habár a válaszadók 68 százaléka úgy érzi, általában vagy mindig maximálisan átlátja az adott szituációt az utakon, a sofőrök csupán egy százaléka nyilatkozott úgy, hogy a többi autós soha nem tud számára meglepetést okozni.
A felmérés a Cristo alkalmazás nemrég elindított közlekedésbiztonsági kampányának apropóján készült, amelynek keretében interaktív animáció tanítja meg az autóvezetőket arra, hogy adott közlekedési szituációban hogyan érdemes reagálniuk, amennyiben valami kiszámíthatatlannal találják szembe magukat.