Utolsó dízelmozdony a villamosított pályán - BMW 330d xDrive Touring teszt (2023)

Mielőtt turbófeltöltőt kaptak volna, a lomhaságuk volt a baj. Amikor megerősödtek a dízelek, a kerregést kifogásolták sokan. Utána kisimult a járásuk, de az emisszió került célkeresztbe. Mire megtisztultak, kiderült, hogy késő: a benzineseké és hibrideké a jelen, a villanyautóké a jövő. Kategóriájában utolsó mohikánként a BMW 3-as megmutatja, milyen is egy középméretű sportkombi, ha gázolajon él: gyönyörűen dohog orrában a hathengeres motor, és 650 Nm-es nyomatékával a sztrádák belső sávját is uralja. Vajon milyen áron?

Talán sokan emlékeznek még 1993-ra: javában futottak a három betűs új magyar rendszámok, bezárt a Merkur, már termelt az Opel és Suzuki gyára, virágzott az olajszőkítés, végre fellendült az M1 autópálya építése. Egyre többen engedhettek meg maguknak használt vagy akár új nyugati autót, utóbbiak közt az év egyik szenzációja volt az első igazán sportos turbódízel: a középkategóriás (tehát nem nehéz), 143 lóerős, hathengeres, töltőlevegő-hűtős BMW 325 tds. Különlegesen morajlott, nem evett sokat és megfutotta a 214 km/h-t; ki gondolná, hogy a kevés fennmaradt korai példány idén veteránkorba lép.

Csoportképen a korábbi 3-as generációk. Bár az E30-ból is volt szívó- és turbódízel, az E36-ban (a sorban középen) ért el intercoolerrel először nagy teljesítményt Forrás: BMW

Ténylegesen az E36-tal indult tehát a dízelmotorok diadalmenete a 3-as sorozatban, az utódainál pedig meghatározó lett, így számos korosodó (rossz esetben részecskeszűrő nélküli, feltekert töltőnyomású) 320d és társa járja a magyar utakat. Csakhogy nem túl sokáig lesz használt autós utánpótlás,

mert a VW-féle dízelbotrány és az EU-s nagyvárosi kitiltások megváltoztatták a közhangulatot:

a vevők egy ideje inkább a benzinesek felé fordultak. Ma pedig, az aktuális G20-szériánál a plug-in hibrid az új sláger, de aki szeretné, a közeli rokon négyajtós kupét már villanyautóként (i4) is beállíthatja a garázsába.

Ugyanakkor a BMW gyár menedzsmentje az EU-ban önkényesen 2035-re kitűzött elektromossá alakítási követeléseknek sem hajlandó minden más technológiát azonnal kivéreztetve engedni, az átmeneti időszakban döntse el a vásárló, hogy mire vágyik. Ennek szellemében készült 330d Touring tesztautónk is, a középkategória egyik utolsó hathengeres dízelje azoknak, akik nagy távokat (akár több országon át) tesznek meg rendszeresen, és mérsékelt fogyasztásra vágynak, ugyanakkor igénylik az óriási nyomatékot, szeretnek gyorsan vezetni és nagyokat előzni, méghozzá hatótávstressz nélkül.

Hangban és erőben is más világ, mint a négyhengeresek

Anistis Ferenc professzor régi művéhez, a kényes 325 tds-hez képest hajszálpontosan kétszeresére nőtt a teljesítmény, vagyis 286 lóerővel gazdálkodhatunk (akkoriban csak az M3 tudott ennyit), pedig ez csak a B57D30 kódú, háromliteres dízelmotor kevésbé szteroidozott változata, egy kisebb VGT és egy nagyobb turbóval – létezett ez a gép négy darab feltöltővel is. Műszaki szempontból említést érdemel a piezokristályos common-rail befecskendezés és a 48 voltos lágy hibrid rendszer, utóbbi 11 lóerőt hoz a konyhára, és ami a lényeg, kifinomultan és gyorsan működő start-stopként is működik.

Az ortodox autórajongók már attól meghatódnak, amikor a hidegindítás után kis idővel nyugodt alapjáratra váltva, hajógépként dohog a nagy dízel, amelyhez hasonló soros hathengeres elrendezést csak a Mazdánál használnak mostanában.

Kis gázfröccs, és a hosszában beépített motor finoman megbillenti a kasztnit,

utána D-be kapcsolva, nyugis tempóval haladva csendesen (négyhengeres társainál sokkal arisztokratikusabban), kis fordulatszámokon elviszi az 1,8 tonnás kombit. Ilyenkor a nyolcas ZF-automataváltó is lágyan, de nem lustán kapcsolgat, a vegyes fogyasztás akár 6 liter alatt tartható.