Egy pesti autós pár perc alatt gyűjtött össze félmilliós bírságot és 64 büntetőpontot, ezt tette érte

A rendőrök november 11-én éjszaka akartak igazoltatni egy autóst Zuglóban, de a sofőr megállás nélkül továbbhajtott. A sofőr menekülés közben több piros lámpát és stoptáblát is figyelmen kívül hagyott, végül egy társasház mélygarázsába hajtott be.
Ott leparkolta a kocsit, és mintha mi sem történt volna, elindult a kijárat felé, ahol a rendőrök már várták. A 28 éves férfi beismerte, hogy azért próbált elmenekülni, mert alkoholt fogyasztott.
A férfi ellen ittas járművezetés miatt indítottak büntetőeljárást. Felelnie kell a menekülés közben elkövetett szabálytalanságok miatt is: összesen 520 ezer forint közigazgatási bírságot és 64 büntetőpontot gyűjtött össze. Vezetői engedélyét – amelynek orvosi alkalmassági ideje öt éve lejárt – bevonták.