Akkora, mint egy Octavia, de a stílusa összetéveszthetetlen

Peugeot 408 PHEV
17. Peugeot 408 - A 408-asnak hívott emelt, ötajtós, 4,69 méteres fastback kupé ugyanarra a platformra épül, mint a 308-as, de a karosszériája 440 mm-rel hosszabb és majdnem 40 mm-rel magasabb. Tágas a 536 literes csomagtartója is, 124 literrel nagyobb, mint a testvérmodellé. A belső teret és a hajtásláncokat is átvették a kisebb modellből, csak az 1,5-ös dízelmotort nem. 2023-ban a tisztán elektromos e-408-as is megérkezik 156 lóerővel, 54 kWh-s akkumulátorral és 400 km-es hatótávval.
Vágólapra másolva!
Magyarországra érkezett az elmúlt évek legkülönlegesebb formájú Peugeot modellje, a két kategória határán egyensúlyozó, plug-in hibridként is kapható 408. Megmutatjuk fő tulajdonságait, bevezető árát és a márkától szokatlan garanciafeltételeit.
Vágólapra másolva!

Több mint egy évtizede pihenteti a Peugeot a 400-as sorozatjelzést, utoljára ilyennel a hosszú orrú 407-esek álldogáltak a szalonokban (még kupé is volt belőlük), most azonban visszatér, méghozzá egy érdekes köztes modellen. Az új 408-as ugyanis a kompakt szegmens (308) és a középkategória (508) közötti űrt hivatott kitölteni, akárcsak a méreteiben hasonló Skoda Octavia: dimenzióiban inkább nagyobb, műszaki tartalmában pedig kisebb testvéreihez áll közel. Ennél is érdekesebb a karosszéria formája, amely terepes és elegáns stílusjegyeket ötvöz, afféle SUV-alternatívaként.

Különleges a fényezett és fekete felületek váltakozása, nagyok a felnik Forrás: Origo

Fastback néven emlegetik a gyárban, de a crossover coupe kifejezésen sem sértődnek meg, a lényeg, hogy a hórihorgas látszat ellenére ez egy alacsony építésű, praktikus ötajtós kialakítású autó, a 2,8 méteres tengelytáv jóvoltából hátul is tágas lábtérrel, a trükkös tetőív miatt pedig nagyjából 180-185 centis testmagasságig a fejtér is megfelelő.

Leghátul alapesetben 536 literes csomagtartó vár a holmikra, érdekes, osztott kalaptartóval:

egyik fele a helyén marad, a másik felnyílik az ötödik ajtóval. Millió érdekes részletet rejt a dizájn, míg a hűtőmaszk és a hátsó lámpa formája felszereltségfüggő.

Zöld rendszámot kap a plug-in hibrid, bár ez esetben az AK-KU 408 még jobb kombináció lenne. Várhatóan népszerűbb lesz, mint a háromhengeres alapmodell Forrás: Origo

További különlegesség, hogy alapáron jár az „Obsession-kék" fényezés speciális lakkréteggel (bizonyos fényviszonyoknál türkiznek és zöldnek is tud látszani), de más árnyalatok, köztük egy mélyszürke is elérhetők. Akárcsak a 308-ason, ennél az új Peugeot-embléma díszíti az orrot, a fart, sőt, még az első ajtókat is, és kis változtatásokkal a műszerfal is a kompakt rokonból érkezett. Mindez azt jelenti, hogy magasra beépített, 3D-s digitális műszergyeség (i-Cockpit) és látványos, de némi megszokást igénylő minikormány fogadja a sofőrt, az anyagfelhasználás és a dizájn igényes.

Látványos és minőségi a műszerfal, de a kis kormánykerékkel aligha lesz mindenki kibékülve Forrás: Peugeot

Középre 10 colos, személyre szabható menüs érintőképernyőt építettek be, a korral haladva, de sokak bánatára nincs komplett fizikai klímapanel – igaz, sok funkciót azért el lehet érni közvetlen gombokkal.

A kényelmet kiviteltől függően masszázsfunkciós AGR-ülés, kormányfűtés, 690 wattos Focal hifi és automata légtisztító rendszer fokozza,

míg a biztonságot többek között új holttérfigyelő, 360 fokos kamera, LED-mátrix fényszóró és sávon belüli pozicionálásra képes adaptív tempomat növeli. Különleges opció a járműveket és gyalogosokat azonosító, figyelmeztetni képes éjjellátó rendszer.

Tágas láb- és átlagos fejtér fogad hátul, külön légbefúvókkal és USB-csatlakozókkal Forrás: Peugeot

Szemben a hasonlóan formabontó, de lebegős élményt nyújtó és kicsivel nagyobb Citroën C5 X-szel, ebben hagyományos futóművet használnak, közös viszont a motorkínálat, amely dízelt már nem vonultat fel. Alapáron a Szentgotthárdon is gyártott 1,2-es, turbós háromhengerest adják (130 lóerő) automataváltóval, míg a drágább 408-asok zöld rendszámra jogosult plug-in hibridek. Ezekben 1,6-os, sornégyes, turbós benzines plusz villanymotor dolgozik, az akku 12,4 kWh-s, a rendszerteljesítmény pedig 180 vagy 225 lóerő – a működésükről bővebben korábbi menetpróba cikkünkben olvashat.

Innen látszik, menniyre összetett a forma. Azokhoz szól, akik valamennyire követnék a divatot, de nem akarnak behemót SUV-ba ülni és nyitottak az egyedi megoldásokra Forrás: Peugeot

Mint a hazai sajtóbemutatón elhangzott, már idén év végén megérkezik a kínálatba egy új, 48 voltos full hibrid változat

(az 1,2-es motort kapja alaposan átdolgozva, Miller-ciklussal), hatékony üzemet ígérve. Jövőre a tisztán elektromos e-408 teszi teljessé a palettát, igazodva a márka 2030-ra ígért zéró lokális emissziós átállási tervéhez. Így különféle igényekhez és pénztárcákhoz igazodik majd az új fastback, amelyből most a jól felszerelt, 130 lóerős benzines alapváltozatot 13,99 millió forintos bevezető áron hirdetik. Újdonság a 7 év/150 ezer kilométeres garancia, ennél többet még a Kiánál sem nyújtanak.

Érdekes színek is felbukkanak a kínálatban. A legolcsóbb plug-in hibrid kedvezményes ára 18,27 millió forint Forrás: Peugeot