Autós üldözés közben cserélt helyet a sofőr az utasával az 5-ös úton - videó

menekülés
Vágólapra másolva!
Autós üldözés után fogtak el a rendőrök egy testvérpárt Lajosmizsén.
Vágólapra másolva!

A rendőrök március 14-én délután, az 5-ös számú főúton akartak megállítani egy Kecskemét felé haladó autót. A sofőr a rendőrök többszöri felszólítása ellenére nem állt meg, több életveszélyes manővert is bevetett, hogy meglépjen.

Egyszer meg is fordult a négysávos főúton, majd nagy sebességgel Lajosmizse felé vette az irányt. Végül a településen sikerült megállítani a sofőrt, akiről kiderült, hogy menekülés közben helyet cserélt a mellette ülővel.

Az autóban egyébként egy testvérpár utazott, akiket eltiltottak a vezetéstől. A páros idősebbik tagjának soha nem volt jogosítványa és ittas is volt, feltehetőleg úgy gondolta, hogy így csak az öccsét vonják felelősségre. A duó mindkét tagját őrizetbe vették.