Újabb részletek derültek ki a tervezett KRESZ-módosításokról

A kresz táblák memorizálására és tanulására számos applikáció létezik. Érdemes körülnézned az app store-ban.
Vágólapra másolva!
Míg a kisebb teljesítményű elektromos rollereket a jövőben bárki használhatná a kerékpáros szabályok szerint, a gyorsabb járművek vezetéséhez szigorúbb feltételek körvonalazódnak.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban a Magyar Nemzet cikke alapján beszámoltunk, változások készülnek az elektromos rollerek használatának szabályozásában. A KRESZ-tervezet szerint a legfeljebb 25 km/h végsebességre képes modellekre ugyanazok a szabályok vonatkoznának, mint a kerékpárokra, ezzel az Európai Unió más országainak gyakorlatát követnénk, és ebbe a kategóriába tartoznának a megosztó cégek közösségi rollerei is.

Forrás: Inokim

Egészen más szabályok vonatkoznának ugyanakkor a 25 km/h-nál nagyobb végsebességre képes elektromos rollerekre,

ezeket ugyanis a tervezet szerint segédmotoros kerékpárrá minősítenék, tehát minimális előírásként bukósisakkal lehetne vezetni őket.

Felmerült azonban két további kérdés, amelyeket elküldtünk a jogszabály módosításán dolgozó Építési és Közlekedési Minisztériumnak (ÉKM), és most a válaszokkal együtt változtatás nélkül közlünk:

Origo: Amennyiben minden nagyobb teljesítményű, 25 km/h feletti sebességre képes e-roller segédmotoros kerékpárnak minősül, a tervezet szerint szükség lenne a vezetéshez jogosítványra (AM kategória)?

ÉKM Sajtó: A motoros rollerek esetében a vezetői engedélykötelezettség a közúti közlekedési szabályok véglegesítését követően, azokhoz igazodóan határozható meg, így ez a kérdés is a jelenleg kidolgozás alatt lévő jogszabály-módosítási csomag keretében lesz kezelve.

Forrás: Rion

Origo: Ezekre a járművekre a tulajdonosnak kellene kötni kötelező felelősségbiztosítást?

ÉKM Sajtó: A kötelező biztosítás tekintetében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium rendelkezik szakmai információkkal, azonban tájékoztatom, hogy a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2009/103/EK irányelvét módosította a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló 2009/103/EK irányelv módosításáról szóló, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2021/2118 irányelve.

Korábban cikksorozatban mutattuk be az elektromos rollereket, az első részben a megfizethetőbb és lassabb, míg a másodikban a drágább és akár 50 km/h feletti tempóra képes modelleket lehet megismerni, gyakrolati tapasztalatokkal.