KRESZ-vizsgára vitte fiát, mégis ő követett el hatalmas hibát vezetés közben

sínen autó
Vágólapra másolva!
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki miatt egy téli napon ezer ember késhetett el.
Vágólapra másolva!
sínen autó Forrás: Magyarország Ügyészsége

A vád szerint a sofőr 2023 januárjában a reggeli órákban esős időben Hatvanban haladt Peugeot-jával, úticélja Eger volt, ahová KRESZ-vizsgára vitte fiát. Amikor egy vasúti átjáróhoz ért, az átkelést figyelmetlenül hajtotta végre: még mielőtt elhagyta volna a sorompók közti területet, balra fordult, és ráhajtott a sínekre. Azon még kb. 10 métert haladt, majd végleg elakadt úgy, hogy a vasúti közlekedést is ellehetetlenítette.

A Peugeot két órán akadályozta a vasúti közlekedést,

így a forgalmas Gödöllő - Budapest-Keleti pályaudvar közötti szakaszon több vonat részlegesen kimaradt, több pedig összesen 235 percet késett. A baleset időpontjában jellemzően 100%, vagy afeletti a vonatok kihasználtsága, így az érintett esemény miatt legalább ezer utas késett el aznap.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfit a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel, valamint közérdekű üzem működésének gondatlan megzavarásával vádolja, vele szemben pénzbüntetés kiszabását javasolta.