Az Estafette mutatja, milyen irányban tervezi a kínálatbővítést a Renault

Fotó: Renault
Vágólapra másolva!
A nyújtott Kangoo alapterületén kínál tágasabb rakteret a Renault Estafette tanulmány. Igaz, a 2,59 méteres magasság nem mélygarázs-kompatibilis.
Vágólapra másolva!
Fotó: Renault

Az a Flexis nevű, a Renault Csoport, a Volvo Csoport és a CMA CGM logisztikai vállalkozás által alkotott együttműködésnek köszönhetjük a Renault Estafette haszonjármű-tanulmányt, amely a hasonló nevű, 65 évvel ezelőtt bemutatott klasszikus modell szellemiségét vette át. A lényeg, hogy a nyújtott Kangoo alapterületén kapja az ügyfél az L1H2 Trafic 7,1 köbméteres rakterét, és ehhez a Clio mozgékonysága (épp csak 10 métert meghaladó fordulókör-átmérő) társul. Nagyvárosra tervezett akkumulátoros-elektromos járműről van szó, amivel azonban kerülni kell a mélygarázsokat és parkolóházakat, hiszen 2,59 méter a magasság. Utóbbit azért választották, hogy felállva, kényelmesen tudjon közlekedni a sofőr a beltérben – 1,9 méteres testmagasságig.

Fotó: Renault

A járművet a Renault Csoporthoz tartozó Ampere által fejlesztett, a jövőben számos sorozatgyártású autónál használt FlexEVan nevű műszaki alapon valósították meg távolról frissíthető elektromos rendszerrel, ami képes megelőző karbantartásra is – az egyéni használathoz igazított szervizintervallumhoz közeledve magától foglal időpontot a szervizben a jármű, satöbbi –, ami akár 30%-kal csökkentheti a karbantartási költségeket. A használatot nem csak a kényelmesen átjárható belső tér könnyíti meg, de az oldalfal mellett csúszó tolóajtó – jelentős könnyítést jelent napi több tucat nyitásnál, hogy nem kell először kifelé húzni majd eltolni az ajtót, elég azt könnyedén oldalra tolni.

Fotó: Renault

A hatalmas méretű, hajlított szélvédő ugyan nem a legolcsóbb megoldás, de nagyban javítja a többi közlekedő, kerékpárosok-rolleresek észlelhetőségét. A műszerfal érdekessége, hogy az modulárisan a saját igényekhez alakítható tartalommal bír, nem csak fizikálisan (tárolók, tartók helyezhetőek a hengeres részre, az elektromos rendszerben több szabadon felhasználható biztosíték is van utólagos berendezések kábelezésére), de digitálisan is, a központi érintőképernyőn több programozható csempét is elhelyeztek. Amint a Renault Estafette mozgásba lendül, a fülke válaszfalban lévő tolóajtó automatikusan bezár, így hirtelen fékezéskor vagy baleset esetén nem repül előre a rakomány. A Renault szándékai szerint 2 éven belül megjelenik majd az utcákon az Estafette 4.0 szériaváltozata.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!