Egy éven át kotyvasztották a Porsche szakemberei a színváltós Mennyei Jáde fényezést

Fotó: Porsche
Vágólapra másolva!
Az ázsiai kultúrkörben kedvelt jáde drágakövet próbálták megidézni a különleges fényezéssel, amelyet 80 munkaóra alatt készítettek el.
Vágólapra másolva!
Fotó: Porsche

A Porsche Asia Pacific volt a megrendelő, a kivitelezést pedig a Porsche Exclusive Manufaktur szakemberei végezték, az alany pedig egy Taycan Turbo S volt, amely megjelenésével az ázsiai kultúrkörben nagyra értékelt jáde megjelenését kapta. Persze nem volt ilyen egyszerű a dolog, hiszen a német szakemberek két Chromaflair színváltós fényezés kombinálásával hozták létre a külsőt, amelynek tökéletesítése 1 évig tartott. Persze ez még mindig sokkal hamarabb megvolt, mint a természet, ahol több ezer évig tart a kristályosodás...

Fotó: Porsche

A Porsche szerint végül sikerült elérniük, hogy lemodellezzék a drágakő különleges, színjátszós megjelenését, amelynek a karosszériára való felvitele 80 munkaórát vett igénybe – és ebbe még nem számolták bele a fényezés előtti és utáni szerelési munkákat. A Celestial Jade, azaz mennyei jáde névre hallgató fényezésben zöld, sárga és arany csillogás a meghatározó, de azért van sötétszürke, fekete és kék árnyék is. A jáde drágakő mellett még a mitológiai LongMa, a sárkányfejű ló is megjelenik az egyedi Porsche Taycan Turbo S-en, amelyet Délkelet-Ázsiai rendezvényeken hordoznak majd körbe, mielőtt jótékony célra elárverezik azt. Műszakilag nincs változás, a kerekeket 952 LE/1110 Nm teljesítmény hajtja, a 0-100 km/óra gyorsulás 2,4 másodperc alatt megvan, az elérhető csúcssebesség 260 km/óra.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!