5 tonna agyag segítségével lett tökéletes a Cupra Terramar megjelenése

Fotó: Cupra
Vágólapra másolva!
Indul a piaci bevezetés, a Cupra ezért elárult néhány műhelytitkot az új kompakt szabadidő-autóval kapcsolatban. A szobrászatnak még van létjogosultsága az autóiparban.
Vágólapra másolva!
Fotó: Cupra

Aki tökéletes eredményre vágyik a gépjármű-formatervezés világában, az nem spórolhatja meg az agyagszobrászatot, hiszen ami a manapság általános számítógépes tervezés során tökéletesnek tűnik, lehet, hogy a gyakorlatban mégsem olyan eredményre vezet, amit elterveztek. Az egész folyamat vázlatokkal indul, majd annak alapján készülnek a részletesebb rajzok, majd még mielőtt a megjelenést véglegesítik, az egyes területek megjelenését akár többször is átdolgozzák. Így tett a Cupra Győrben készülő Terramar modelljénél Alberto Torrecillas formatervező is, a tökéletes arányokat az életnagyságú agyagmodell segítségével alakították ki.

Fotó: Cupra

Persze a fejlődés ezt a területet is elérte, szobrászok helyett ma jórészt gépek végzik a felületek kidolgozását, az emberek csak a felületeket simítják el, illetve az esetleg kért kisebb beavatkozásokat végzik el a mintegy 5 tonnás szobor azon oldalán, ahol nem fóliázták le az agyagot – utóbbival a csillogó fényezést szimulálják. A tökéletes arányok eléréséhez szükséges, hogy életnagyságban, többféle fényviszonyok között (stúdióvilágítás, természetes napfény…) lássa az alkotó a karosszériát, hiszen a fénnyel és árnyékkal való játék csak úgy érzékelhető – esetenként tapintással.

Fotó: Cupra

A Cupra Terramar esetén az egyik legfontosabb karosszériaelem a motorháztető (a formatervező ebbe beleveszi az egyébként a lökhárító részét képező területet is, hiszen azzal együtt tervezte azt meg), amelynek éles pereme van, domborítások húzódnak végig rajta, és ami a legfontosabb, hogy annak a közepén látható a márkajelzés.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!