Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Gehilio's Garage csapata már több olyan gépet próbált ki, amelyek emléke élénken él azokban, akik voltak katonák. Ilyen például a 131-es ZIL, a 255-ös KrAZ, vagy éppen a GAZ 66. Ezúttal egy páncélautó kerül a középpontba, méghozzá nem is akármilyen: egy BRDM-2, vagyis egy kétéltű V8-as felderítő jármű.
Ezek a járművek különleges átmenetet képeznek a harcjárművek és a személyautók világa között. Különleges darabra akadt a csapat, ugyanis ez a példány kevesebb mint ezer kilométert tett meg a gyártósor óta, tehát újszerűnek mondható 4x4-es.
Utóbbi információ - sok másikkal együtt - vita tárgyát is képezi, ugyanis egyes források 8x8-as, míg mások 4x4-es járműként hivatkoznak a BRDM-2-re. Ennek oka az a négy kerék, amelyeket egyáltalán nem, vagy csak alig látni a jármű alatt.