Mi a helyzet a MotoGP Magyar Nagydíj körül?

A MotoGP és Superbike-világbajnokság hazai futamainak promótere és szervezője a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., a cég igazgatósági elnökét, Weingartner Balázst kérdeztük, hol tartanak az előkészítő munkálatok.
- A balatonfőkajári Balaton Park Circuit pályán több fejlesztés elvégzése is szükséges a versenyek fogadására, ezek hol tartanak most?
- Elsősorban a versenyzők biztonságát növelő fejlesztéseket kell elvégeznie a pályának, illetve három kanyar átalakítása is szükséges, ahhoz, hogy a jelenleg FIA Grade 2 licenccel rendelkező pálya megfelelhessen a MotoGP-hez szükséges FIM Grade A licenc követelményeinek is. A munkálatokkal jól haladnak a kivitelezők, az elmúlt hónapokban nagy szerencsénk volt az időjárással is, mert nem kellett leállni fagy miatt. A három kanyar átalakításával egyszerre haladnak, a földmunkákat már befejezték, rövidesen elkészül a teljesen új, friss aszfaltpálya. Ez persze jóval összetettebb munka, mint mondjuk egy közúti szakasz átalakítása, nem is gondolná egy laikus szemlélő, hogy a pálya vonalában milyen korszerű vízelvezetési és informatikai infrastruktúra is van. Szerencsére ennek a kialakításával is végeztek már, s hamarosan a bukóterek kialakítása is elkészül és a pályabiztonsági eszközök beszerelése is folyamatos.
- A Dorna, két versenysorozat nemzetközi promótere vélhetően figyelemmel kíséri a folyamatokat. Elégedettek a munkálatokkal?
- A kapcsolattartás szerencsére folyamatos és zökkenőmentes a versenyszervezés minden területén, s így van ez a pályaátalakítással is. Azt gondolom, elégedettek lehetünk, a decemberi bejárást követően például elindult a jegyértékesítés. Van azonban egy sokkal szigorúbb ellenőrző szervezet, a motorsportok globális irányító testülete, a Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM). Ők felelnek a motorkerékpáros versenyek szabályozásáért, koordinálásáért és felügyeletéért. Egy-két havonta jönnek ellenőrizni, hogy az ütemtervnek megfelelően haladnak-e a munkálatok. A legutóbbi jelentést január elején kaptuk meg, ebben megerősítették, hogy néhány héttel a tervezett és elvárt ütem előtt járunk. Összességében gyorsnak és magas minőségűnek értékelték a munkavégzést. A pálya által végzett átalakítás mellett azonban számos más, szervezési teendő is van. Ezeket is folyamatosan ellenőrzi és véleményezi a nemzetközi jogtulajdonos, azaz a Dorna. Rendkívül hasznos tanácsokkal látnak el minket, számíthatunk az évtizedes tapasztalataikra. A versenycsapatok, a rendezési személyzet és természetesen a szurkolók be- és kijutási terveit is most véglegesítjük. Már a parkolási és kiegészítő szolgáltatási tervek is szinte végleges állapotban vannak. Utóbbiba tartoznak a büfék, a mosdók és az egészségügyi szolgáltatások, de egy sokkal jelentősebb és látványosabb lépésen is túl vagyunk már. A tribünök elhelyezkedésének véglegesítése után, karácsony előtt pár nappal elindult a hazai, január elején pedig a nemzetközi jegyértékesítés. Utóbbi oldalon valamivel drágábbak a jegyek, így hasznos tipp, hogy aki olcsóbban szeretne jegyet venni, annak a motogpofhungary.com és a superbikeofhungary.com honlapokon keresztül érdemes ezt megtennie.
- Az első hetekben mennyi jegy kelt el?
- A Moto GP-re összesen 40 ezer, a Superbike-ra pedig 20 ezer jegyet tervezünk értékesíteni, szerencsére a viszonylag optimista terveinket túlszárnyalták az első hetek eladási adatai. Számítottunk rá, hogy a MotoGP iránt lesz nagyobb az érdeklődés, de arra azért nem, hogy a rendelkezésre álló jegyek csaknem negyede már ott lesz a karácsonyfák alatt. Az egyik szektorba már teljesen el is fogytak a belépők, így aki biztosan szeretne ott lenni ezen a történelmi jelentőségű versenyen annak azt javasoljuk ne habozzon a jegyváráslással. A Supebike-ra bár jóval olcsóbbak a jegyek és hasonló élmény szurkolóként, azonban még mérsékeltebb az érdeklődés. Fontos, hogy magukat a jegyeket a legújabb nemzetközi trendeknek megfelelően pár héttel az versenyek előtt kapják majd meg e-mailen a vásárlók. Az adatok szerint így jóval kevesebb jegy keveredik el, hiszen van, aki nyolc hónappal előbb veszi meg a belépőjét.
- Sokan nehezményezik, hogy drágák a jegyek. Tényleg nem lehetett volna olcsóbban adni az első futamra?
- Régiós viszonylatban számos kategóriában nálunk a legolcsóbbak a jegyek. Ezt sem volt könnyű elérni, ugyanis a jegyár-struktúrát a nemzetközi jogtulajdonos Dorna Sports jóváhagyásával kellett kialakítani. Ők nyilván nagyon nehezen engedték meg azt, hogy olcsóbbak legyünk, hiszen az osztrák, a cseh vagy számos más rendező érdekeire is tekintettel voltak. Nálunk 150 eurótól kaphatók az egész hétvégés jegyek a lelátóra, ez Csehországban 200, Ausztriában pedig 275 euró. Tény azonban, hogy Magyarországon a pálya sajátosságai miatt nincsenek állójegyek, ilyet a terepviszonyok miatt nem tudunk kínálni, hiszen nincs olyan domb, amelyről megfelelő lenne a szurkolói élmény. Ez egy adottság, amit megfelelő számú lelátó kialakításával oldunk meg, és köztük lesz olyan is, amely árnyékolást kap. Az olyan járulékos költségekkel, mint az utazás vagy a szállás minden bizonnyal a magyar futamokat érdemes választani a motorsportok iránt érdeklődő honfitársainknak. Igaz azonban, hogy a külföldi jegyértékesítő partner miatt euróban van lehetőség a jegyek fizetésére és így Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP Kártya) sajnos nem használható a vásárláshoz. A környékbeli szállások zöme azonban kifizethető SZÉP-kártyával, sőt ezt egy pár nappal meghosszabbított balatoni nyaraláshoz is fel lehet használni. Nem beszélve arról, hogy ha valaki aznap vállalja be a pár óra közlekedést az eljutás miatt, akkor a pálya központi elhelyezkedése okán az ország nagy részéről érkezőknek nem is kell szállásköltséggel számolniuk. Természetesen folyamatosan dolgozunk azon, hogy a szurkolóknak kedvezményes szálláslehetőségeket, programcsomagokat hozzunk létre, ezekkel nemsokára jelentkezni fogunk.
- A pálya mellett lehet majd kempingezni?
- Egy karaván-kempingterületet is kialakítunk a lakóautóval érkezőknek, itt a hosszabb távú tartózkodást tudjuk majd biztosítani. Olyan kemping nem lesz, ahol sátorban is el lehet tölteni az éjszakát. Sokan motorral jönnek, ezért kialakítunk egy külön motoros parkoló depót, ahol a ruhát és a sisakot le lehet tenni megőrzésre. Az extra élményre vágyók egyébként nemsokára választhatnak majd többféle VIP-jegyet is, amelyhez igazán színvonalas szolgáltatáscsomag fog tartozni, de erről majd később jövünk a részletekkel.
- Magyar versenyzőknek is szurkolhatunk a lelátókról?
- Szerencsére igen, hiszen Varga Tibor a MotoGP szombati betétfutamában, az elektromos motorkerékpárok gyorsasági világbajnokságában, a MotoE-ben indul a HUMDA támogatásával. A Spanyol Nyílt Nemzeti Bajnokság (ESBK) 600 Stock kategóriájának bronzérmese az első magyar versenyző, aki a MotoE-ben indul, a fiatal tehetség az ország egyik kiemelkedő motorversenyzőjének számít. A HUMDA által létrehozott Hungarian Motorsport Academy (HMA) utánpótlás-nevelési rendszer tagjaként 2022-ben és 2023-ban már nemzetközi színtéren is bizonyított. A HMA munkája a két versennyel érik majd be igazán, ugyanis dolgozunk azon, hogy további akadémisták is rajthoz álljanak majd Balatonfőkajáron. Konkrétumokkal még nem szolgálhatok, de jól haladnak az előkészületek például Kovács Bálinttal, aki már az Endurance-világbajnokságon is bizonyított. Őt várhatóan a Supebike-hétvégén láthatják majd a szurkolók. Egyúttal előrehaladott tárgyalások zajlanak azzal kapcsolatban is, hogy a JuniorGP-ben versenyző Farkas Kevin szabadkártyával elinduljon a Moto3-as mezőnyben.