Sportosabb figurát kapott a BMW iX, nőtt a teljesítmény és a hatótávolság is

Fotó: BMW / Fabian Kirchbauer
Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Teljesen új a technika, ami akár 701 km-es szabványos hatótávolságot tesz lehetővé az óriási szabadidő-autónak. Az M70 xDrive 3,5 másodperc* alatt ugrik 100 km/órás sebességre.
Vágólapra másolva!

Nem csak az aktuális divatnak megfelelően átlósan srófozott betétet kapott a BMW iX orrát uraló óriási méretű vese, de ahhoz már elérhető kontúrvilágítás is, a ferdén csíkozott minta aztán belefolyik a függőleges menetfényekkel rendelkező fényszóróba. A lökhárító formája átalakult, azon nagyobb lett a színrefújt felület, hogy sportosabb hatást keltsen az autó akkor is, ha netán nem fizet be a vásárló az M Sport vagy M Sport Pro csomagra – illetve az ezekből csemegéző M70 xDrive csúcsmodellre.

Fotó: BMW

Csak összkerékhajtással készül a felfrissített BMW iX, az új teljesítményelektronika jóvoltából emelkedett a teljesítmény, az új inverter-technológiával és akkumulátor-generációval pedig a hatékonyságot tudták javítani, így egyszerre lett erősebb és nagyobb hatótávolságú az óriás villanyautó. Az alapszintet az xDrive45 jelenti 408 (+82 LE) lóerős rendszerteljesítménnyel, majd az xDrive60-as következik 544 lóerővel (+14 LE), a csúcs az M70 xDrive változat 659 (+40 LE) lóerővel. Utóbbinál My Sport Mode-ba kapcsolva és a rajtautomatikát aktiválva 1100 Nm a nyomaték, amivel 3,8 másodperces 0-100 km/óra gyorsulás realizálható. Az összehasonlíthatóság végett a BMW megadta azt is, hogy a több konkurens által használt rövid kigurulás utáni gyorsulás 3,5 másodperc 100 km/órás tempóra.

Fotó: BMW

Nagyobb energiasűrűségű az új cellákból összeállított akkumulátor, az alapkivitel nettó 94,8 kWh kapacitású telepet kap 175 kW-os töltési teljesítménnyel, amivel változattól függően 563-701 km a hatótávolság. A középső szinten 109,1 kWh a nettó kapacitás és 490-602 km a hatótávolság, míg a csúcsmodellnél nettó 108,9 kWh kapacitással 521-600 km érhető el a WLTP-szabvány szerint – ezeknél 195 kW a maximális töltési teljesítmény. Megkönnyíti a töltés befejezését, hogy a töltő-csatlakozónál van egy fizikai gomb a kábel reteszelésének oldására. A fedélzeti töltő 22 kW-os és kétirányú, megfelelő fali töltővel energialeadásra is képes a BMW iX. A használói élményt tovább finomított navigáció növeli, amely már képes szűrni a preferált töltő-hálózathoz is, és a tervezésnél előre megtudja, mennyi időt fog tölteni az úton töltéssel, és mekkora lesz annak a költsége, és milyen infrastruktúra várja a kiválasztott töltőpontnál (kávézó, bolt, satöbbi…).

Fotó: BMW / Fabian Kirchbauer

Az új akkumulátorok miatt módosult a tömegeloszlás, ezért áthangolták a BMW iX felfüggesztését, újak a kerékcsapágyak és a különösen alacsony gördülési ellenállású abroncsok is. Az M70 xDrive változatnál az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítók segítségével szabályozzák a hasmagasságot, ennél a modellnél egyediek a stabilizátorok és alapáron adják a hátsókerék-kormányzást. Az összes változatnál teljesen kikapcsolható a menetstabilizáló, a vezetőtámogató rendszerek tudását továbbfejlesztették, azok nagyobb tartományban működnek illetve figyelnek a veszélyekre. A hátsókerékhajtású alapmodell búcsújával drágább lesz a BMW iX indulóára, de az új alapmodell jelentősen olcsóbb a korábbi 50 xDrive-nál, a másik két modellnél pedig nem emelkedik az ár. A friss változat sorozatgyártása márciusban indul, és már a 2. negyedévben ott lesznek a kereskedésekben az első példányok.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!