Több európai és amerikai autógyár zárhat be idén

Vágólapra másolva!
Több alacsony kihasználtságú európai és észak-amerikai autógyár bezárására vagy eladására kerülhet sor az idén, mivel az autógyártók kapacitásfelesleggel küzdenek, miközben nő az árverseny.
Vágólapra másolva!

A Gartner kutató- és tanácsadó cég szerint ez dominóhatást válthat ki, ami egyes beszállítói gyárak bezárását is kiválthatja. Ez pedig újraírhatja az amerikai és az európai autógyártási térképet: azok az országok, ahol alacsonyak a költségek, az autóipari gyártási kapacitás és ellátási lánc fő csomópontjaivá válhatnak.

A szoftver és a villamosítás továbbra is az autóipar átalakulásának két fő mozgatórugója marad. Idén azonban az autógyártóknak bizonytalanságokkal kell szembenézniük a károsanyag-kibocsátási szabályokkal, továbbá a Kína és a Nyugat közötti növekvő kereskedelmi feszültségekkel kapcsolatban, különösen az elektromos járművek piacán.

A jelentés szerint a kínai autógyártók versenyelőnyben vannak a szoftverek és a villamosítás terén, ezzel képessé váltak arra, hogy fejlett, megfizethető elektromos járműveket kínáljanak. A növekvő kereskedelmi korlátok azonban csökkenthetik ezt az előnyt, korlátozzák a versenyképes elektromos járművek kínálatát.

A Gartner azzal számol, hogy a kínai márkák üzemeket vásárolhatnak a kereskedelmi akadályok leküzdése érdekében, vagy új gyárakat nyithatnak az alacsonyabb költségű európai országokban és szabadkereskedelmi partnereknél, mint például Marokkó vagy Törökország, hogy fenntartsák a versenyképes árakat.

A Gartner arra számít, hogy az elektromos buszok, személyautók, kisteherautók és nehéz teherjárművek szállítása idén összességében 17 százalékkal nő. Az előrejelzések szerint 2030-ra az autógyártók által forgalmazott összes járműmodell több mint 50 százaléka elektromos autó lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!