Visszahozza legendás terepjáróját az indiai Tata

Még 2020 elején mutatták meg az új Tata Sierra első tanulmányát, majd 2023-ban érkezett a második felvonás, amelyet már sorozatgyártásúnak ígértek – 2025-re. Most, az idei Auto Show kiállításon már tényleg a véglegesnek tekinthető formában mutatták meg a Tata Sierra tanulmányt, ami azt jelenti, hogy retrós elemekkel igyekeztek visszavenni a talán túlzottan is modern megjelenésből. Még nem tudjuk, milyen lesz a belső tér, de nemsokára kiderül, hogyan rendezik el a képernyőket a műszerfalon és milyen lesz az ülés-kiosztás, hiszen Indiában 2025 második félévében kerül az utakra az újdonság.
A műszaki alapot a Tata Motors által kifejlesztett Atlas nevű építőkészlet jelenti, amelyhez azért felhasználták a Land Rover keresztmotoros műszaki alapját is, de a villanyautók speciális igényeit is figyelembe vették. Először a Curvv nevű szabadidő-kupénál használták ezt, ennek lesz a testvére a Sierra, amely már nem csak divatterepjáró, így a hírek szerint összkerékhajtást is kínálnak majd hozzá – legalábbis az Atlas nevű alapot könnyen alkalmassá lehet tenni ahhoz.
A belső térhez hasonlóan még a motorválasztékot se részletezték, de várhatóan a jelenlegi, a Tata Harrier/Safari párosnál használt benzin (1,5 turbó 170 LE/280 LE) és dízelmotor (2,0 literes 170 LE/350 Nm) közül lehet majd választani, és ott lesz még az akkumulátoros-elektromos változat is.