WRC: Evans ért be elsőként a svéd fagyos utakon

„Nagyon jól sikerült a hétvége, de nagyon megnehezítettem a dolgot a magam számára ma reggel azon a bizonyos első szakaszon. Az agyam legalább fókuszált lett” – mosolygott Evans. „Jól sikerült az elmúlt pár gyorsasági szakasz, s érthető módon nagyon boldogok vagyunk az eredmény láttán” – tette hozzá.
Takamoto Katsuta nagyon hajtott rali világbajnoki pályafutása első győzelmére, de Evans nem hagyta magát. A két csapattárs ádáz küzdelmet folytatott a Svéd Rali győzelméért. Evans visszaverte japán csapattársa támadását a fagyos Umea szakasz útjain az utolsó nap során, s begyűjtötte 10. rali világbajnoki győzelmét.
Thierry Neuville-nek nagyon keményen meg kellett dolgoznia a dobogós helyezésért, maga mögött tartva a feltörekvő Ott Tanakot. Bár az észt pilótát hátráltatta egy technikai probléma a motorjával, vasárnapra a Super Sunday-ra jó formába lendült.
Az idén ismét főállású ralis Kalle Rovanpera nem igazán találta meg a jó ritmust az egész hétvége során, sokat küszködött. Egy szakaszgyőzelmet sikerült behúznia s végül ötödik lett. A kétszeres világbajnokot a világbajnokságba visszatérő Martins Sesks követi hatodikként az M-Sport Ford Pumájával. A litván pilóta mögött Sami Pajari és Gregoire Munster ért célba. Utóbbi saját csapattársától, Josh McErleantől örökölte meg a helyezést, miután az a nap első szakaszán beleragadt a hófalba autójával. Az ír pilóta bánhatja ezt, hiszen a Monte-Carlo Ralin szerzett hetedik helyezése után ismét az első tízben végezhetett volna. De a svédországi havas terep kifogott rajta. Az összetett első tizet két WRC2-es pilóta, Oliver Solberg és Roope Korhonen zárja.
2024 után idén sem Mexikó lesz a vb harmadik állomása, hanem Kenya. A következő világbajnoki raliversenyre öt hetet kell várnunk, 2025. március 20-23. között kerül megrendezésre a legendás Szafari Rali. Sok idő eltelik a Svéd és a Szafari Rali között, s karakterisztikájukat tekintve nem is lehetne nagyobb a különbség két rali között. Egy teljesen télies fagyos-jeges ralit követ egy forró, homokos megmérettetés. 2024-ben a nyári időpontot egy tavaszi váltotta, s ez idén is így lesz. 2021-ben tért vissza a Rali Világbajnokság az afrikai földrészre, s idén is hatalmas várakozással utaznak el a csapatok Kenyába.
2025-ös Svéd Rali eredménye
1. Elfyn Evans (GBR) GR Yaris Rally1 2:33:39,2
2. Takamoto Katsuta (JPN) GR Yaris Rally1 2:33:43,0
3. Thierry Neuville (BEL) i20 N Rally1 2:33:51,1
4. Ott Tanak (EST) i20 N Rally1 2:33:56,0
5. Kalle Rovanpera (FIN) GR Yaris Rally1 2:34:12,0
6. Martins Sesks (LAT) Puma Rally1 2:35:48,6
7. Sami Pajari (FIN) GR Yaris Rally1 2:36:06,2
8. Gregoire Munster (LUX) Puma Rally1 2:37:47,8
9. Oliver Solberg (SWE) GR Yaris Rally2 2:42:02,3
10. Roope Korhonen (FIN) GR Yaris Rally2 2:42:44,8
A világbajnokság állása a Svéd Rali után:
Pilóták
1. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 61 pont
2. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 33 pont
3. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 31 pont
4. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 29 pont
5. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 26 pont
6. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 25 pont
7. Adrien Fourmaux (FRA) Hyundai WRT 21 pont
8. Martins Sesks (LAT) M-Sport WRT 8 pont
9. Josh McErlean (IRL) M-Sport WRT 6 pont
10. Sami Pajari (FIN) Toyota Racing WRT2 6 pont
Amber PR