A világ leghatékonyabb motorját alkották meg a kínaiak!

Vágólapra másolva!
A Chery olyan benzinmotor fejlesztését jelentette be, amely átírhatja az erőviszonyokat. Nézzük, mit kell tudni a kínaiak újdonságáról!
Vágólapra másolva!

Bár 6-8 évvel ezelőtt sok autógyártó bejelentette, hogy az elektromos átállás miatt már nem terveznek új generációs belsőégésű motorokat, a piaci trendek, vagyis a villanyautók lassú terjedése átszabja a korábbi terveket. Olyannyira, hogy az akkumulátoros-elektromos autók fejlesztésében élenjáró kínaiak is úgy döntöttek, tovább csiszolják belsőégésű motorjaikat, elsősorban azért, mert a plug-in hibridek miatt még sokáig nélkülözhetetlen lesz a technika. Ennek eredménye egy egészen különleges erőforrás, amelyet a Chery alkotott meg - a cégóriáshoz tartozik a hazánkban nemrég bemutatkozott Jaecoo és Omoda márkák is. 

A kínaiak nem félnek új technikai megoldásokat sem bevetni
Fotó: Chery
A kínaiak nem félnek új technikai megoldásokat sem bevetni 
Fotó: Chery

A kínaiak bevállalósak!

A legtöbb modern benzinmotor 40 százalékos hatásfokon működik, a Chery azonban azt ígéri, hogy új motorjuknál elérték a világrekordnak számító 48 százalékot! Az 1,5 literes, turbófeltöltős blokk rendkívül magas, 26:1-es sűrítési aránnyal működik, ami hatékonyabb égést biztosít. Emellett teljesen új EGR-rendszert és csökkentett súrlódású bevonatokat fejlesztettek, ami tovább növeli a hatékonyságot. Arról ugyan nem nyilatkozott a cégcsoport vezetősége, hogy melyik modellben debütálhat az új erőforrás, azonban ezzel a húzással úgy tűnik, hogy a plug-in hibridek közötti ádáz versenyben a kínaiak kezében egy titkos ász lapul. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!