Letagadta a rendőrség, hogy megtalálták az ellopott autót

Vágólapra másolva!
Sok problémát okoz az autólopás. Aztán van, hogy a rendőrség tetézi a dolgot azzal, hogy nem értesíti a tulajdonost arról, hogy megtalálták a kocsiját.
Vágólapra másolva!

Sharon Crane szeptember 14-én szembesült azzal, hogy valaki ellopta a 2015-ös évjáratú Hyundai Sonata típusú autóját a háza előtti beállóról, videófelvétel készült a lopásról, amelyen látható, hogy pár másodperc alatt vitték el a kocsit – a legendásan egyszerűen eltulajdonítható példányok közé tartozik a kérdéses példány. Annak rendje és módja szerint bejelentette az autólopást a tulajdonos, majd egy hónapon át többször is érdeklődött a Detroiti Rendőrségnél, van-e fejlemény az ügyben, és mivel nemleges választ kapott, egy hónap után a biztosító felé is bejelentette a lopást, ahonnan 8900 dolláros kártérítést kapott – ennyit állapítottak meg piaci értéknek.

Hiába érdeklődött autójáról a tulajdonos, a rendőrség végig tagadta, hogy megtalálták volna azt. Fél évvel később aztán szóltak...
Másodpercek alatt vitték el a Sonata-t, amelyet pár órával később megtalált a rendőrség, amit többször is letagadott az autójáról érdeklődő tulajdonosnak
Fotó: Bruce Benedict / Hyundai

Fél év után kapcsolt a rendőrség, hogy közölni kéne az örömhírt a tulajdonossal

Március közepén aztán telefonon keresték a rendőrségtől, hogy megtalálták az autóját. Igazán csak akkor kerekedett el Sharon Crane szeme, amikor felfedezte, hogy az ügyiratban az szerepelt: az ellopás után pár órával, azaz szeptember 14-én találták meg az autót, alig 3 km-re az otthonától. Sértetlenül parkolt a rendőrségi telepen az autója, miközben ő többször is érdeklődött annak holléte felől, és mivel a biztosító már kártalanította, az már nem az ő tulajdona volt. A biztosító azt javasolta, menjen el arra az árverésre, ahol értékesítésre kínálják autóját, mert nincs lehetősége közvetlenül visszavásárolni azt. A rendőrség nem érti, hogyan történhetett meg a félretájékoztatás, hiszen az érvényben lévő protokoll szerint rögtön a megtalálást követően értesítik a sértettet, és kártalanítást ígér. Kérdés, a lopás miatti kifizetés miatt (malusz) megemelkedett biztosítási díjért kap-e kárpótlást a sértett? Erre a választ vagy közös megegyezés vagy bírósági eljárás adja meg.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!