Autópályának nézte Salgótarján belvárosát a porschés – ment is a vaskos büntetés

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Májusban is sokan pályáznak a „hónap gyorshajtója” címre. Az egyik nagy esélyes egy Porsche sofőrje, aki 138 km/órával száguldozott Salgótarjánban, amikor a rendőrségi traffipax lekapta.
Vágólapra másolva!

Nem telik el úgy hét, hogy a rendőrség ne számolna be extrém gyorshajtókról, akik nem egyszer autópályán érzik magukat a város útjain, ahol leginkább 50 km/óra a megengedett sebesség.

Ennek a piros Porsche 911 GT3-nak a sofőrjét Salgótarjában mérte be a rendőrségi traffipax
Ennek a piros Porsche 911 GT3-nak a sofőrjét Salgótarjában mérte be a rendőrségi traffipax
Fotó: police.hu

A napokban Salgótarjánban mérték be egy piros Porsche 911 GT3 vezetőjét, aki olyan tempóban haladt át a városon, mintha sztrádán lenne, pedig lakott területen közlekedett, ahol 50 km/h-s tábla volt kirakva. A mérés szerint a sportkocsi 138 km/órával repesztett el a traffipax előtt, vagyis közel háromszoros sebességgel lépte túl a megengedett határt. A Nógrád vármegyei rendőrség tájékoztatása szerint ezzel az egyik legkirívóbb helyi gyorshajtási esetet rögzítették az utóbbi időszakban – írja a police.hu.

Folytatódnak a fokozott rendőrségi ellenőrzések

A mutatvány nem maradt következmények nélkül: a sofőrt a hatályos szabályok szerint a kiszabható legmagasabb, 468 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtották, valamint 8 büntetőpontot is kapott. Ez a kategória már a legszigorúbb pénzbírságok közé tartozik Magyarországon. 

Amúgy a nógrádi rendőrök több olyan autóst is lefotózott az elmúlt napokban, akik a megengedett sebesség közel kétszeresével közlekedtek lakott területen. 

A hatóságok továbbra is fokozott ellenőrzéseket ígérnek Salgótarján és más városok forgalmas útszakaszain.

Az Origo a napokban arról írt, hogy Miskolcon egy autós 142 km/órával száguldozott ott, ahol 40 km/órás maximális sebesség volt a megengedett. Ez az autós is a maximális büntetést kapta.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!