A Suzukinak is komolyan köze van az új kínai pick-uphoz

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Közönségszavazással választottak nevet a Chery új pickupjának. A Suzuki által korábban használt Stockman lett a befutó.
Vágólapra másolva!

A világ első, dízelmotoros plug-in hibrid hajtással felszerelt pick-upját fejlesztette ki a Chery konszern, a KP31 kódnéven készített jármű ausztrál forgalmazása előtt közönségszavazással döntötték el a haszonjármű nevét. A beküldött nevek - Outrider, Orca, Ironbark, Bushwalker, Stockman, Longreach, Ridgeback, Mate – közül végül a Stockman-t választották, ami a beérkezett mintegy 20 000 szavazat negyedét kapta. Ez pedig tetszett a Suzukinak is, hiszen a nevet a japán márka tette ismertté Ausztráliában.

A Suzuki a kilencvenes évek közepe óta nem használja a Stockman nevet.
Megtisztelve érzi magát a Suzuki, hogy a Chery az általa híressé tett nevet választotta új pickupjának
Fotó: Chery

A Suzuki nem tervezi új pickup piacra dobását

A hetvenes évek végétől a kilencvenes évek közepéig Suzuki Stockman néven kínálták a Samurai/Jimny platós változatát, a strapabíró haszonjárműnek azonban abbahagyták a forgalmazását és nem törődtek a védjegy megújításával sem. Michael Panchota a Suzuki ausztrál forgalmazójának vezetője azt nyilatkozta a CarExpert újságnak, hogy „Büszkék vagyunk arra az örökségre, amelyet a Suzuki a Stockman név köré épített, és örömmel látjuk, hogy ez az örökség ennyi év után is elég emlékezetes ahhoz, hogy másokat is inspiráljon. Míg mások átvehetik a nevet, az ausztrál autóipar történetében elfoglalt helye mindig is szorosan összefonódik majd a Suzukival.”

Fotó: Suzuki

A nevet a szavazásra javasló Steve Kodikara lesz a tulajdonosa az első Chery Stockman pickupnak – amint az valamikor az ősszel megérkezik az országba. A létraalvázra épülő duplafülkés jármű méretét tekintve az európai pickuphoz igazodik, hátul laprugókon rögzített merev tengelyt használ. Hajtásáról egy 2,5 literes turbódízel és egy villanymotor gondoskodik, a rendszerteljesítmény 476 LE/800 Nm, az akkumulátor kapacitását nem árulták el, csak annyit, hogy a szabványos elektromos hatótávolság egy feltöltéssel 100 km.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!