Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA GT World versenysorozat legutóbbi versenyén az első öt helyezett kieset az első kanyarban. A rajtbaleset után az újoncok által vezetett Audi tudott győzni.
Monzában tartották a GT World versenysorozat legutóbbi fordulóját, ahol épp elindították a mezőnyt a 3 órás versenyre, de már az első kanyarig se sikerült épségben eljutni. A rajtbalesetben megforgó autó aztán kiütötte a féktávon lassító élmezőnyt, az első öt helyen kvalifikált autónak fel kellett adnia a küzdelmet, ahogy három másiknak is.

Fotó: GT World
A rajtbalesetet követően kaptak egy esélyt a kisebb csapatok
Izgalmas futamot láthatott a 43 000 néző, hiszen az erőviszonyok korai átrendeződése miatt a korábban a középmezőnybe tartozó 23-as McLaren és a 87-es Mercedes-AMG ment nagyot, de a dicsőséget, azaz győzelmet végül a 66-os Audi szerezte meg – amit egyébként három újonc pilóta vezetett.