Sokat nőtt a Mercedes-Benz GLA, ami elektromos autóként kezd

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Hátsó- vagy összkerékhajtással kezd, később lesz első- vagy összkerékhajtású is. A Mercedes-Benz GLA elektromos autóként és hibridként lesz megvásárolható.
Vágólapra másolva!

Ahogy az a GLB-modellváltásnál is megtörtént, a Mercedes-Benz GLA harmadik generációja is egyszerre két autó örökébe lép, hiszen az akkumulátoros-elektromos EQA és a belső égésű motorral szerelt GLA utódjáról van szó. Továbbra is Rastattban gyártják a modellt, amely elektromos autóként kezdi pályafutását, a hibrid változat csak 2027-ben lesz elérhető.

Elektromos autóként kezd a GLA, jövőre jön a hibrid.
Világító Iconic-betétet kap az elektromos autó (balra), a hibrid 174 csillagot hord az orrán (jobbra)
Fotó: Mercedes-Benz AG – Communicati / Mercedes-Benz

Több mint 4,5 méteres a Mercedes-Benz belépő elektromos autója

Jelentős méretnövekedésnek örülhetnek a vásárlók, a karosszéria 14,3 centivel, a tengelytávolság 6,1 centivel nyúlt meg, ezzel párhuzamosan 2 centivel lett alacsonyabb az autó; aggódni nem kell, elöl 23, hátul 24 mm-rel lett nagyobb a fejtér. Utóbbi a széria üvegtetőnek köszönhető, ami opciósan opálosra is kapcsolható több szegmensben. A csomagtérnek 70 literrel több hely jut, hátul 410 literes a csomagtér, ami 1400 literre bővíthető, az elektromos változatnál ehhez hozzájön még egy 107 literes első raktér is. Amíg az elektromos változat az Iconic hűtőrács-panelt kapja, a hibrid orrán 172 apró csillagot tartalmazó hűtőrácsbetét lesz, egyébként az elektromos GLC-hez igazodik a megjelenés. Egyedi a hátsó lámpa, ahol megjelenik a háromágú csillag. A vásárlóknak az eddiginél több lehetősége lesz az egyedi kialakításra, azaz a pénzköltésre, ezzel próbál kitűnni az egyre kevesebb választási lehetőséget biztosító vetélytársak közül a márka.

Der neue Mercedes-Benz GLA Hybrid.

Exterieur: Aquamint Uni

Interieur: ARTICO nappa-look black / clean white pearl / MICROCUT microfibre black
//
The all-new Mercedes-Benz GLA hybrid.

Exterior: Aquamint non-metallic

Interior: ARTICO nappa-look black / clean white pearl / MICROCUT microfibre black
Fotó: Mercedes-Benz AG – Communicati

Új szintre emelik a digitális élményt

Akár három digitális kijelző kerül a műszerfalra, amelyet a lehető legnagyobb mértékben ki is használnak. Az összkerékhajtású változatnál elérhető „átlátszó motorháztető” funkció is, azaz kamera segítségével teszik lehetővé a sofőrnek, hogy közvetlenül az autó előtti területet lássa – ez egyébként szűk helyen parkolásnál is jól jön. A Google Maps segítségével működik a navigáció, amely az elérhető töltőpontokat és az ott eltöltött időt is figyelembe veszi az útvonal tervezésénél, illetve az olyan faktorokat is figyeli az energiafogyasztás számításánál, hogy szembeszélben halad-e az autó. Az MBUX digitális segéd a ChatGPT, Microsoft Bing és Google Gemini MI-segédjét használja a kommunikáció során, így sokat javult a beszédvezérlés. Ha van, az anyósülés előtti képernyőn streaming-adásokat is lehet követni. Továbbfejlesztették a 3D-s Burmester hifit, amely már automatikusan az első sorra koncentrálja az élményt, ha senki nem utazik hátul.

Der neue Mercedes-Benz GLA Hybrid.

Exterieur: Aquamint Uni

Interieur: ARTICO nappa-look black / clean white pearl / MICROCUT microfibre black
//
The all-new Mercedes-Benz GLA hybrid.

Exterior: Aquamint non-metallic

Interior: ARTICO nappa-look black / clean white pearl / MICROCUT microfibre black
Fotó: Mercedes-Benz AG – Communicati

Első-, hátsó- és összkerékhajtás is lesz

A piaci bevezetésnél 58 vagy 85 kWh kapacitású akkumulátorral, 224/272 lóerős hátsó hajtómotoros vagy 354 lóerős két hajtómotoros összkerékhajtású elektromos autóként lesz elérhető a Mercedes-Benz GLA, később érkezik egy 71 kWh kapacitású akkumulátor is. A 800 voltos nagyfeszültségű résznek köszönhetően a maximális töltőáram 320 kW, opciós a DC-átalakító, amivel 400 voltos töltőoszlopokkal is használható az autó, a fedélzeti töltő 22 kW-os. A szabványos hatótávolság eléri a 657 km-t. 2027-től lesz elérhető az 1,5-ös benzinmotort használó öntöltő hibrid első- vagy összkerékhajtással. Ennél a turbómotort egy 22 kW-os lágyhibrid egység segíti, illetve szükség esetén energiát termel vissza az 1,3 kWh kapacitású akkumulátorba. Magyarországon az új GLA 200 electric indulóára 18 514 000 forint, míg a GLA 250+ electric modellé 20 779 000 forint, a kínálat csúcsán álló a GLA 350 4MATIC electric 22 999 000 forinttól érhető el.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!