Megkapta az elektromos arcát a belső égésű motorral szerelt Mercedes-Benz C-osztály

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
MI-segéd és Euro 7-re felkészített motorok. Frissült a belső égésű motorral szerelt Mercedes-Benz C-osztály.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hónapok a Mercedes-Benz C-osztály elektromos autóról szóltak, nagyon készülnek a Kecskeméten készülő újdonság piaci bevezetésére, de közben nem feledkeznek meg a belső égésű motorral szerelt változatról sem. Az orra igazodik az elektromos autóhoz, miközben javarészt változatlan a karosszériája, az utastérben az eddiginél szélesebb kárpit- és díszbetét variációk állnak rendelkezésre.

Új orral és több digitális szolgáltatással folytatja pályafutását a benzin- és dízelmotorokkal szerelt Mercedes-Benz C-osztály.
Fekete keretbe foglalják a csillagokkal teleszórt hűtőrácsot a megújult Mercedes-Benz C-osztály elején
Fotó: Mercedes-Benz

Digitális szolgáltatások terén óriásit lépett előre a Mercedes-Benz C-osztály

Ennél fontosabb újdonság az új generációs fejegység megjelenése, ami már MI-alapú digitális segéddel áll az utasok rendelkezésére, egyszerre használja a ChatGPT, a Microsoft Bing és a Google Gemini segítségét. Maga a rendszer integrált Google alkalmazásokkal dolgozik, például Google Maps, és természetesen távoli frissítéssel lehet napra készen tartani. Előfizetéssel lehet a vásárlás után bővíteni a vezetéstámogató rendszerek sorát, de akár E-Matricákat is lehet vásárolni a Mercedes-Benz Shopban. Opciós légtisztító-rendszer és masszázsfunkciós multikontúr ülések növelik a kényelmet, és 15 hangszórós térhatású Burmester hifi is rendelhető.

Die neue Mercedes-Benz C-Klasse Limousine, 2026. 

The new Mercedes-Benz C-Class Sedan, 2026.
Fotó: Mercedes-Benz AG – Communicati / MediaPortal Mercedes-Benz AG

Minden benzin- és dízelmotor 48 voltos lágyhibrid segítséget kap (23 LE/205 Nm). A 2,0 literes turbómotornál elektromos légsűrítőt is használnak, a C 200-asban 177 LE/270 Nm, a C 250-ben 218 LE/320 Nm, míg a C 300-asban 258 LE/400 Nm a teljesítmény. A 2,0 literes dízelmotor 163 vagy 200 lóerős teljesítménnyel választható, felkészítették a bio-üzemanyagok (HVO100, B10, B20) használatára. A plug-in hibrid hajtás 2,0 literes turbómotort használ, 395 LE/650 Nm a rendszerteljesítménye, a 19,53 kWh kapacitású akkumulátorral 100 km-t meghaladó elektromos hatótávolságot ígérnek. A fedélzeti töltő 11 kW-os, villámtöltésre 55 kW-tal van lehetőség. Az összes belső égésű motort felkészítették az Euro 7-es előírások betartására. A felfüggesztés áthangolásánál a komfort megőrzése mellett a karosszériamozgás csökkentése volt a cél, továbbra is elérhető az összkerék-kormányzás, az akár 2,5°-ban elforduló hátsó kerék 43 cm-rel 10,64 méterre csökkenti a fordulókör átmérőjét.

26C0225_057
26C0225_055
26C0225_058
26C0225_056
26C0225_059
26C0225_060
26C0225_063
26C0225_061
26C0225_064
26C0225_062
26C0225_065
26C0225_066
26C0225_001
26C0225_003
26C0225_006
26C0225_008
26C0225_004
26C0225_014
26C0225_020
26C0225_017
26C0225_040
26C0225_042
26C0225_046
26C0225_041
26C0225_045
26C0225_047
26C0225_048
26C0225_049
26C0225_050
26C0225_051

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!