Magyar utakon próbáltunk egy önvezető autót

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A tesztpálya után következik a közúti tesztelés. Beleültünk az egyik első önvezető autóba, ami először Zalaegerszegen gyűjti a tapasztalatokat.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a jogszabályok már 9 éve lehetővé teszik az önvezető autók közúti tesztelését, amivel éltek is a hazai fejlesztőcégek. Most kerültünk abba a szakaszba, amikor már széleskörűen, a lehető legnagyobb hírverés mellett végzik majd a próbautakat, mi Zalaegerszegen néztük meg, hogy mire számíthatunk. A ZalaZONE autóipari tesztközpont volt az első, olyan európai létesítmény, amelyet már kezdettől fogva az önvezető technológiák kipróbálására is felkészítettek, az ügyfelek szorgalmasan használták-használják is a virtuális várost és a különféle tesztútvonalak által nyújtott lehetőségeket. Most azonban itt az idő, hogy a valós életben is fussanak a prototípusok, így olyan helyzetekkel is megismerkedjenek a járművek, amelyekre eddig nem gondoltak a fejlesztők.

A tesztprogram vége felé robot taxiként is elérhetőek lesznek a magyar utakon futó önvezető autók.
Zalaegerszegen indul az önvezető autók nagyszabású közúti tesztelése
Fotó: ZalaZONE

Fokozatosan növelik az önvezető autó terhelését

Először a zalaegerszegi kisvárosi forgalomban vizsgáznak az autók, majd a nagyvárosi környezet jön Debrecenben, végül a világváros Budapest útjain is megjelennek az önvezető autók – nem biztos, hogy az itt látható Zeekr 001-esek. A tesztelt önvezető rendszer konkrét típustól független, megfelelő hardverrel (kormányzás, fékrendszer, érzékelők) rendelkező autóba szabadon beépíthető. A Zeekr 001-esnél kamerák, ultrahangos érzékelők és egy frontális radar segítségével tudja a 4-es szintű önvezetést, de a konkrét számítógép korábban már LIDAR lézeres letapogatóval szerelt autóban is használatban volt. A műszerfalon elhelyezett vészleállító kapcsoló is csak az utólagos önvezető rendszere hat – a jogszabályoknak megfelelően biztonsági sofőr is van a fedélzeten, aki mindig be tud avatkozni a működésbe. Neki van még egy fontos dolga, megjegyzéseket tud fűzni a különleges forgalmi helyzethez, amit aztán a fejlesztők meg tudnak vizsgálni utólag. A csomagtartó alatti üreget és a rakodótér jelentős részét megtölti a számítógép, azért használnak viszonylag nagy helyi számítási kapacitást, mert a felhő alapú információk némi plusszt adnak, de azok nélkül is teljesen működőképes marad az önvezető autó.

 

Nem óvatoskodja el a haladást, a forgalom ritmusában végzi a gyorsítást és a lassítást a saját magát irányító autó, a kormányzást is finoman kezeli, azonban van egy olyan problémája, ami Magyarországon megnehezítheti a használatot: a kátyúkat nem veszi figyelembe a rendszer. A biztonsági sofőr közbeavatkozása nélkül nem kerüli el az úthibákat a számítógép, tehát a nagy tömegű elektromos autóknál megmarad a defekt és a futóműhiba veszélye még az önvezetés korában is. Érdekes volt látni, hogy ugyanazon információk alapján mennyire eltérő dolgokat érzékel az autó gyári számítógépe és az önvezető rendszer, amíg az autó saját központi képernyőjén buszmegálló mellett elhaladva még gyalogosokat inzultáló robogót is megjelenített a kijelző, addig az utólagos képernyőn jól elkülönítettek ott volt a három gyalogos.

 

A ZalaZONE által vezetett GTC projekt lényege, hogy közös adatbázisba gyűjtenek információkat, amelyekhez a tagok hozzáférhetnek, utóbbi körben pedig a hatóságok is benne vannak. Az önvezető autók által adott – a számlálásnál sokkal szélesebb körű – információk alapján lehet például tervezni a közlekedésszervezést, legyen szó egy-egy kereszteződés átépítéséről vagy épp a lámpakapcsolás átprogramozásáról. Ettől eltekintve egyelőre csupa pozitívumot lehet mondani az önvezető technológiáról – persze úgy, hogy nem ismerjük annak árát. Még jó sok év eltelik, mire széria érett lesz az önvezető autó, azért csak most indul Európában a tesztelés, mert az itteni nagyvárosok hagyományokon alapuló úthálózata nagyobb kihívást jelent a számítógépeknek, mint az USA vagy Kína széles és soksávos sztrádákkal ellátott, jórészt gyakorlati szempontok alapján tervezett városi környezeténél. Az alapvetően tapasztalatgyűjtési fázist követően robot taxiként is futnak majd Magyarország útjain a GTC projekt önvezető autói, akkor az érdeklődők s kipróbálhatják majd a technológiát a gyakorlatban.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!