Az alap-Suzukinál is olcsóbb lesz az új Lada

Lada Vesta
Vágólapra másolva!
Nagy visszatérésre készül a Lada, az elmúlt időszakban bemutatott újdonságaikkal újra megjelennek az európai piacon. Az öreg kontinensen mi magyarok lehetünk az elsők, akik megvásárolhatjuk az orosz nemzeti autót.
Vágólapra másolva!

Eredetileg kétes emlékű időpontra, november 7-ére tervezték az itthoni forgalmazás kezdetét, de úgy néz ki, hogy ez a jövő év elejére csúszik. Igaz, még Oroszországban is csak most kezdték meg a legújabb Lada, a Vesta értékesítését. Nálunk is várhatóan ez a modell kelti majd fel leginkább az emberek érdeklődését, hiszen egy használható méretű, friss műszaki alapokra épülő kocsi.

Forrás: Lada

A kívül-belül modern formavilágú autó sikerét persze nagyban befolyásolja majd az ára. Erről még szintén nincs hazai információ, ám az orosz adatokból már nagyjából sejthetjük, mire számíthatunk. Ott az alapkivitelt 514 ezer rubelért, azaz körülbelül 2,3 millió forintért kínálják.

Ez 16 szelepes motorral van szerelve, de lesz 8 szelepes is, azt még olcsóbban adják majd, megközelítve a bűvös kétmillió forintos határt. Nagy kérdés persze, mi lesz ebből a magyarországi bevezetésnél, hiszen az eltérő adók mellett a Ladákra vámot is kivetnek, ami hátrány az EU-s konkurenciához, például a Daciához képest.

Forrás: Lada

Egyelőre az oroszoknál is csupán 25 város kereskedői árulhatják, ezt a jövő év elejéig pedig fokozatosan az egész országra kiterjesztik. A 2,3 milliós árért vezetőoldali légzsákot, ABS-t és ESP-t, távirányítós központi zárat és fedélzeti számítógépet kap a vevő, valamint az ottani piacon a Glonass alapú műholdas segélyhívó is jár hozzá.

Forrás: Lada

A jobban felszerelt változatokban már első ködlámpa, könnyűfém felni, esőérzékelős ablaktörlő, parkolórada, fűthető első ülések, de akár érintőkijelzős multimédiás rendszer és automataváltó is széria vagy legalábbis rendelhető opció.

Az importőr korábbi tájékoztatása szerint sok minden változik majd az európai exportmodelleknél, a navigáció mellett például a motorok emissziós besorolása, és néhány apróság, például a hátsó zárak kialakítása is. Következő lépcsőben a szintén vadonatúj X-Ray szabaidőautót is bevezetik majd.

Lesz nálunk vám- és áfamentes Niva? Milyen sportmodellt faragtak a Kalinából? Mi köze van Putyinnak a Grantához? Erre a linkre kattintva mindent megtudhat a Lada magyaországi induló kínálatáról.