Elektromos Mercedesek is készülhetnek Kecskeméten

Mercedes-gyár Kecskemét
Kompaktwagenproduktion im Mercedes-Benz Werk Kecskemét ; Compact car production at the Mercedes-Benz Kecskemét plant;
Vágólapra másolva!
Markus Schäfer, a Mercedes-Benz személygépjármű-gyártásért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja elárulta, miért bővítik a kecskeméti Mercedes-gyárat, és hogy milyen modelleket fognak az új üzemben gyártani.
Vágólapra másolva!
Az 50 éves Markus Schäfer 1990-ben kezdett a Mercedesnél, először gyártási mérnökként felügyelte az S-osztály gyártását Sindelfingenben. 2014 óta a Mercedes-Benz személygépjármű-gyártásért és ellátási láncért felelős igazgatótanácsi tagja Forrás: Mercedes-Benz

Idén júliusban jelentette be a Mercedes, hogy

egymilliárd euróból épít egy második gyárat is Kecskeméten,

amely karosszéria-, felületkezelő és összeszerelő üzemből, valamint egy ipari parkból áll majd. Ez az üzem a mostanival ellentétben már első- és hátsókerék meghajtású autók gyártására is alkalmas lesz, és gyorsan át lehet majd állítani benne a termelést egyik típusról egy másikra, ha a piaci igények úgy diktálják.

Madártávlatból a kecskeméti Mercedes-gyár Forrás: Daimler AG

Az új gyártósor alkalmas lesz

alternatív, elektromos és hibrid meghajtású

modellek gyártására is, amire Magyarországon még nem volt példa. Még idén megkezdődnek az építkezés előkészületei, a termelés pedig várhatóan az évtized végén indulhat be a második gyárban. Ennek a beruházásnak köszönhetően 2500 új munkahely jön létre, vagyis a teljes létszám megközelíti majd a 6500 főt a kecskeméti gyárban. Markus Schäfer egy exkluzív interjúban válaszolt a kérdéseinkre.

Miért pont a kecskeméti gyárat választották ki arra, hogy bővítsék egy második üzemmel?

2007-ben kiterjedt vizsgálatot folytattunk le Európa sok részén, a gyárunk számára megfelelő helyszínt kerestük. Nem egy ok miatt döntöttünk Kecskemét mellett, hanem sok-sok érv kombinációja győzött meg minket arról, hogy Magyarország, azon belül pedig Kecskemét a megfelelő helyszín.

Fontos volt, hogy elegendő méretű szabad telek álljon rendelkezésre, így közel lehet a legfontosabb európai piacainkhoz, annak pedig különösen örültünk, hogy Kecskemét városa és az egész lakóközösség mennyire együttműködő volt velünk, és Budapest is támogatta az ipari fejlesztéseinket. Az eddigi tapasztalataink szerint nagyszerűen tudunk együtt dolgozni Kecskeméttel és Budapesttel is.

Már bőven túl a félmillión

A közel 4000 alkalmazottat foglalkoztató Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2015-ben több mint 180 ezer kompakt autót gyártott. Az első Magyarországon készülő Mercedes a B-osztály volt 2012-ben; de aztán 2013-ban a négyajtós CLA, illetve 2015 januárjában a CLA kombi, vagyis a Shooting Brake gyártása is elkezdődött. Az utóbbi két típus kizárólag Magyarországon készül az egész világon. 2016 februárjában gördült le a félmilliomodik Mercedes a kecskeméti gyártósorról. A meglévő gyárban is terveznek fejlesztést, 580 millió eurót fordítanak technológiai fejlesztésekre, valamint a kapacitás bővítésére.

Összességében

2012-ben kezdtük meg itt a kompakt autók gyártását, és az elmúlt évben több mint 180 ezer járművet gyártottunk. Meg vagyunk győződve arról, hogy a második kecskeméti gyárunk is folytatja ezt a sikertörténetet.

Ezek szerint elégedettek a kecskeméti gyár működésével?

Abszolút mértékben: ez az egyik legmodernebb gyárunk a világon. Teljesen a nulláról kezdtük az építését, nagyon büszke vagyok rá, hogy tehetséges, jól képzett és nagy munkabírású emberek dolgoznak ott, akik magas minőségű termékeket állítanak elő nagyon hatékonyan. Összességében nagyon elégedett vagyok a gyár és munkatársainak teljesítményével.

Már 2008-ban tudták, hogy építeni fognak itt egy második gyárat is?

A mi filozófiánk az, hogy

Kecskemétről már a termelés első éveiben is jó híreket kaptunk. A nagy keresletnek köszönhetően több autót gyártottak az előirányzott mennyiségnél, és túlszárnyalták az elvárásainkat minőség szempontjából is. Ezért ez egy egyszerű, logikus döntés volt.

Szijjártó Péter külügyminiszter és Markus Schäfer a gyárbővítés szándéknyilatkozatának aláírása után, 2016. július 29-én Forrás: Daimler AG

De a gyár alapításakor még nem tudtuk, hogy fogunk-e itt bővíteni, mert nem tudtuk azt sem, miként alakul majd az autópiac, és hogyan fog termelni a gyár. Szép reményekkel indítottuk be annak idején a termelést, és ezek szerencsére valósággá váltak. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Kecskemét városa és a gyár küldött egy ajánlást a teljesítményével arról, hogy kiérdemli a bővítést.

A bővítés bejelentésekor azt is elárulták, hogy hátsókerék-meghajtású autókat is fognak itt készíteni, ami újdonság az eddig gyártott típusokhoz képest. Pontosan mely modellekre gondoltak?

Jelenleg csak kompakt modelleket gyártunk Kecskeméten. Kizárólag itt készül a Mercedes-Benz CLA és CLA Shooting Brake a világpiac számára, valamint itt gyártják még a B-osztályt is. Innen látják el a világpiacot az alapmodellektől kezdve egészen a nagy teljesítményű AMG modellekig.

A B-osztály már 4,5 éve készül nálunk Forrás: Daimler AG

Mi viszont a különösen rugalmas gyárakban látjuk a jövőt, hiszen a belső égésű motorok mellett egyre nagyobb a jelentőségük az alternatív hajtásoknak, így a hibrideknek és az elektromos autóknak is. A komplex, a jövő kihívásainak megfelelő architektúrák miatt a gyárak számára különösen fontos, hogy rugalmasak legyenek. Mi egy

és amelyet kizárólag a legmodernebb technológiákkal fogunk felszerelni.

Pontosan mit jelent, hogy egy gyár rugalmas?

Egy tipikus gyár úgy van megtervezve, hogy vagy első, vagy hátsókerék-hajtású járműveket gyártson. A rugalmas kecskeméti gyár viszont képes lesz mindkét járműtípus gyártására, szinte bármilyen hajtáslánccal, legyen az belső égésű motor, hibrid, vagy elektromos jármű. Bármilyen járművet is akarjon majd a vásárló, mi képesek leszünk itt legyártani neki.

Nem aggódik a képzett munkaerő hiánya miatt? Magyarországon ez manapság valós probléma.

Először is, nem tudom elégszer ismételni, hogy mennyire elégedett vagyok a kecskeméti munkaerővel. Gyakran látogatok Kecskemétre, magam is szoktam beszélni a dolgozókkal, és tudom, hogy mennyire motiváltak, és mennyire elkötelezettek a munkával kapcsolatban. Természetesen a bővítés után szükségünk lesz még pár ezer új dolgozóra, ez egy időszerű téma. Gyakran egyeztetünk Kecskeméttel és a magyar kormánnyal is, hogy hogyan tudunk elegendő munkaerőhöz jutni majd a kecskeméti régióban.

Az Észak-Amerikában különösen népszerű CLA csak Magyarországon készül Forrás: Daimler AG

Sok mód kínálkozik arra, hogy növeljük az elérhető munkaerőt. Vannak munkanélküliséggel sújtott régiók Magyarországon, ezért

egyeztetünk a várossal arról, hogy hogyan lehetne a dolgozóknak elérhető áron lakhatást biztosítani. Most ez a tervünk, ezen dolgozunk a magyar kormánnyal és a kecskeméti polgármesterrel közösen.

Kecskeméten tavaly 180 ezer autó készült, ami pont 10 százaléka a Mercedes globális termelésének. A második gyár felépülésével hogyan fog változni az arány?

Ez két tényezőn múlik. Az első, hogy mennyi autót fog eladni a Mercedes pár év múlva. Természetesen vannak terveink a növekedésre, de végső soron a vásárlókon múlik az eladott mennyiség. Másrészt pedig a kapacitáson fog múlni ez az arány, de

Most maximális kapacitáson üzemel a kecskeméti gyár?

Nem terveztünk harmadik műszakot a magyarországi gyárba. De az itt készülő autók nagyon sikeresek, különösen a CLA amerikai népszerűségére gondolok, ezért elkezdtünk napi három műszakban termelni, sőt néha beállítunk egy szombati műszakot is.

A Mercedes vezetősége elégedett a kecskeméti gyár teljesítményével Forrás: Daimler AG

2005-ben vesztette el a Mercedes az első helyet a prémium autómárkák versenyében, de 2011 óta rekordeladásokat produkál (tavaly a Smarttal együtt több mint kétmillió autót adott el), idén pedig jó esélye van arra, hogy visszavegye az első helyet a BMW-től. Minek köszönhető, hogy ismét ilyen jól fogynak az autóik?

A jelenlegi kínálatunk nagyon vonzó a vásárlóink számára, az új autóink formaterve sokkal fiatalosabb, mint korábban, másrészt sok munkát fektettünk azokba a piacokba, ahol korábban voltak betöltetlen piaci rések - mint például Kínában, de mondhatnék más országokat is.

Az eladási sikerekben mekkora részük van a Kecskeméten készülő kompakt modelleknek?

A kompakt modellcsalád tényleg nagyon jól fogy, de vannak más okai is a Mercedes-Benz rekord értékesítési adatainak. A SUV szegmens - amiben a Mercedes hagyományosan nagyon erős - kivételes teljesítményt nyújt. De igaz az is, hogy Kecskeméten a mai napig több mint félmillió kompakt autót gyártottak, és Kecskemét mellett Rastattban és Valmetben is készülnek ezek az autók. Tehát mondhatjuk, hogy

az utóbbi időszakban a kínálatunkban, ami az összeladásunkat is felfelé húzta.

Így néz ki a fényezőüzem egyik részlege Forrás: Daimler AG

Jelenleg 34 különböző típust gyárt a Mercedes, de hamarosan ezt 40-re fogják növelni. Nem sok ez egy kicsit?

Hisszük, hogy még mindig vannak olyan piaci rések, ahová be lehet törni új modellekkel, és a stratégiánkat igazolják az eladásai számaink is. Nyilvánvalóan van egy határ, ami fölé nem érdemes menni a modellek számával, de még nem értük el ezt, és van egy-két meglepetés is a tarsolyunkban.

Elárulna valami konkrétumot azokról az új modellekről, amiket Kecskeméten fognak gyártani?

A kompakt gépjárművek következő generációját is Kecskeméten fogjuk gyártani. A következő években kereken 580 millió eurót fordítunk a termelés kiépítésére és a gyár modernizálására. Ami a második gyárunkat illeti Kecskeméten, nem véletlenül hangsúlyoztam annyiszor a rugalmasságot.

Régebben egy gyár egyetlen modellre rendezkedett be, és addig gyártotta, amíg a modellciklusa véget nem ért. Viszont a modern, rugalmas világban a gyáraknak képesnek kell lenniük arra, hogy reagáljanak a piaci igényekre, akármilyen autót akarjanak is az emberek. Természetesen van már egy előzetes elképzelésünk, hogy mely modelleket fogjuk az induláskor gyártani az új üzemben, de ez még változhat az idő múlásával.

Mit tervez a Mercedes?

Októberben a Párizsi Autószalonon a stuttgarti márka nagy feltűnést keltett az EQ névre keresztelt elektromos szabadidő-autójával. Az 500 kilométeres hatótávolságú SUV a Mercedes elektromos autók számára létrehozott, EQ nevű almárkájának egyik legfontosabb modellje lesz, amikor gyártásba kerül.

A tanulmányautó, ami egy sportos SUV-Coupé kinézetét idézi, betekintést ad az új elektromos meghajtású gépjárművek generációjába. Ezek olyan akkumulátoros architektúrán alapulnak, melyre többféle modell is építhető. Az alapfelépítmény megfelel SUV, Limuzin, Coupé és további modelleknek is. Az új almárka első, sorozatban gyártott modelljei 3 éven belül elérhetőek lesznek, hasonló áron, mint egy jól felszerelt Mercedes-Benz GLC.

Több mint valószínű, hogy a második kecskeméti gyárban is készülnek majd zéró emissziós Mercedes EQ modellek, bár az már hivatalos, hogy első tanulmány szériaváltozata Brémában készül majd. Cél az, hogy 2025-ig a Mercedes-Benz személygépjárművei között legyen több mint 10, tisztán elektromos autó a kínálatban.