Felemás szombat

Vágólapra másolva!
A két héttel ezelőtti, monzai versenyhétvégén remekül szerepelt magyar Warm Up Racing ezúttal a portugáliai Algarve versenypályára látogatott el. Az időjárás meghazudtolta önmagát, verőfényes napsütés helyett 15 fokos, esős, párás környezetet produkált.
Vágólapra másolva!

Fotó: Körber László

Spitzmüller Csaba az időmérőn remekelt, a második helyre hozta be a Ferrarit. Sajnos a folytatás nem sikerült


A versenyzők és a technikai személyzet száraz körülményekre készültek, így a Ferrari F430 Challenge-ek futóművét egyből az edzések előtt át kellet állítani puhára. A reggeli időmérő edzésen Spitzmüller Csaba a kiváló második helyet szerezte meg, így a délutáni versenyen is a második rajtkockából indulhat. Csapattársa, Válint Tibor technikai gondokkal küzdött, elfogyott a Ferrarijának ereje, és így csupán az ötödik helyre hozta be a fekete paripát.

A verseny előtt a csapat szerelői megtalálták Válint versenyautójának hibáját, és injektorcsere után máris szépen muzsikált a speciális F430-as. Időközben teljesen felszáradt a pálya, így Spitzmüller autójának futóművén még állítottak az utolsó pillanatokban. Sajnos a közbejött műszaki probléma után nem tudott felállni a rajtrácsra.

Fotó: Körber László

Válint Tibor a negyedik lett, de vasárnap a harmadik helyről vághat neki a versenynek


Válint Tibornak jobban sikerült a versenye. Feljött az ötödik helyről a második pozícióba, de belekeveredett egy kisebb kakaskodásba, és egy megpördülés után a nyolcadik helyen folytathatta az összecsapást. A kockás zászlóig felküzdötte magát az ötödik helyre. A dán Nielsent szabálytalanság miatt bokszáthajtásra büntették az utolsó körben, így visszacsúszott a hatodik helyre, Válint feljött a negyedik pozícióba, és ezzel 14 pontot kasszírozott magának és a Warm Up Racing számára.

Mivel Válint Tibor a harmadik leggyorsabb köridőt futotta a versenyen, a vasárnapi összecsapáson ő indulhat a harmadik rajtkockából, Spici sajnos az utolsó pozícióból vághat neki a versenynek a technikai problémák miatt.

Ferrari Challenge Európai Shell Kupa 1. versenyének eredménye:

1.Jean Marc Bachelier (francia)Motor/Piacenza
2.Stephane Claredon (francia) Automobile
3.Magnus Frodig (svéd)Formula Automobile
4.Válint Tibor (magyar)Warm Up Racing


Az [origo] Ferrari Challenge rovata a Warm Up Racinggel együttműködésben készül.