Erre senki sem számított, feltámasztotta a legendás típusát a Renault

Forrás: Renault
1/18
A Renault idén ünnepli a legendás kisautója, az 1972 és 1984 között ötmillió példányban gyártott első generációs 5-ös 50. születésnapját, ebből az alkalomból már több tanulmányautót készítettForrás: Renault
Forrás: Renault
2/18
Ez az utolsó a legizgalmasabb a három közül, ugyanis a legendás, középmotoros sportverziót, a Turbót és a Turbo 2-t idézi felForrás: Renault
Forrás: Renault
3/18
Nem csak az ikonikus oldalsó és első légbeömlőket hagyták meg, de a kiszélesített sárvédőket is. A géptető, a két ajtó és a műszerfal formája pedig egy az egyben az eredetéForrás: Renault
Forrás: Renault
4/18
Természetesen elektromos hajtást kapott, a hátul elhelyezett két villanymotor összteljesítménye 380 lóerő (ami nagyjából megegyezik a 80-as évek B-csoportos R5 Turbó raliautóéval), össznyomatéka 700 NmForrás: Renault
Forrás: Renault
5/18
A kocsi tömege 980 kg lenne akkumulátor nélkül, utóbbi még 520 kg-t tesz hozzá. A hatalmas hátsó szárny a hátsó kerekeket az aszfalthoz szorítja a leszorítóerő segítségévelForrás: Renault
Forrás: Renault
6/18
A 4006 mm-es hosszúsághoz 2002 mm-es szélesség és 1342 mm-es magasság tartozik, a tengelytáv mindössze 2540 mmForrás: Renault
Forrás: Renault
7/18
Nem csak az erős motor és a hátsókerék-meghajtás támogatja a driftelést, hanem a merev, csővázas szerkezet, a szénszálas külső karosszéria, az extrém módon, 50 fokos szögben kitekerhető első kerekek és az FIA-homológ bukócső rendszer isForrás: Renault
Forrás: Renault
8/18
Arra is gondoltak, hogy fel lehessen venni a kihalt parkolókban bemutatott drifteléseket. Összesen 10 kamera rögzítési pontot alakítottak ki GoPro kamerák számára kívül és belülForrás: Renault
Forrás: Renault
9/18
Gilles Vidal, a Renault dizájnigazgatója szerint azért készítették el a Renault 5 Turbo 3E-t, hogy bebizonyítsák, a villanyautók is lehetnek izgalmasak és szórakoztatókForrás: Renault
Forrás: Renault
10/18
3,5 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/h-ra a Turbo 3E-t (Drift-módban 3,9) , a végsebesség 200 km/hForrás: Renault
Forrás: Renault
11/18
Az ajtó formája pont olyan, mint az eredetin, de itt már karbonból készül a lemezForrás: Renault
Forrás: Renault
12/18
A szénszálas kagylóüléseket, a négypontos öveket és a versenykormányt a Sabelt szállítjaForrás: Renault
Forrás: Renault
13/18
A bukócső FIA-homológ, az autó akár driftversenyeken is részt vehetneForrás: Renault
Forrás: Renault
14/18
Három különböző drift üzemmódot választhat ki a sofőr, ezek könnyű driftelést, egy helyben pörgést (donuts) vagy simán a kilinccsel előre kanyarodást támogatják. A választott drift üzemmódtól függően rózsaszín, kék, vagy sárga LED csíkok világítanak az autó orránForrás: Renault
Forrás: Renault
15/18
Mind a két hátsó kerekek külön villanymotor hajtja, így pofonegyszerűen megoldható, hogy a kerekek eltérő fordulatszámmal forogjanak, amivel tetszőlegesen lehet befolyásolni a kanyartulajdonságokatForrás: Renault
Forrás: Renault
16/18
A 42 kWh-s lítium-ion akkumulátor később fog lemerülni, mint ahogy a hátsó kerekek kidurrannának a drifteléstőlForrás: Renault
Forrás: Renault
17/18
Szintén az R5 50. születésnapjára készült az R5 Diamant nevű elektromos retróautó-tenulmány, amelyet a híres francia építész-formatervező, Pierre Gonalons közreműködésével alkottott meg a Renault. Ez egy valódi show-car, amely az elképesztő részleteivel, kiugró fényszóróival és a teljesen újragondolt belsejével nagy feltűnést keltett júliusbanForrás: Renault
Forrás: Renault
18/18
A 2021 őszén bemutatott R5 Prototype viszont szinte változatlan formában kerül gyártásba 2024-ben. Csak tisztán elektromos hajtással lesz kapható, és lesz sportos Alpine változata isForrás: Renault