Bemutatkozott új BMW 5-ös, szinte minden változatát kábellel kell tölteni - galéria

Forrás: BMW
1/41
Bemutatkozott az új, nyolcadik generációs BMW 5-ös, amely tisztán elektromos hajtással, plug-in hibridként, valamint lágy hibrid benzin-, és dízelmotorokkal is elérhető lesz októbertőlForrás: BMW
Forrás: BMW
2/41
Miként az összes korábbi nemzedék, úgy az új 5-ös is a BMW dingolfingi gyárában készül, ott, ahol az elektromos motorjait és a nagyfeszültségű akkumulátorait is gyártjákForrás: BMW
Forrás: BMW
3/41
Új formanyelv szerint készült a dizájn, a fényszórók az X1-re, a hátsó lámpák az X5-re emlékeztetnekForrás: BMW
Forrás: BMW
4/41
A frontrészt a dupla ikergyűrű-motívummal dolgozó, LED-es első fényszórók és a vese hűtőrács uralja, utóbbit kontúrvilágítással is lehet kérniForrás: BMW
Forrás: BMW
5/41
Szinte kupésan lejtős a hátsó szélvédő és csomagtérfedél, a keskeny hátsó lámpákat elegáns krómcsík határoljaForrás: BMW
Forrás: BMW
6/41
Elődjéhez képest 97 mm-rel hosszabb (5060 mm), 32 milliméterrel szélesebb (1900 mm) és 36 mm magasabb (1515 mm), a tengelytávja 20 mm-rel nőtt (2995 mm)Forrás: BMW
Forrás: BMW
7/41
Rövid maradt az első túlnyúlás. A legkisebb kerék 18, a legnagyobb 21 colos a kínálatbanForrás: BMW
Forrás: BMW
8/41
Nem annyira radikális a dizájn, mint az i7-éForrás: BMW
Forrás: BMW
9/41
Kicsit a Toyota Camry fara juthat róla eszünkbeForrás: BMW
Forrás: BMW
10/41
Jól áll neki a fekete tetőForrás: BMW
Forrás: BMW
11/41
A látványos fényjátékot kínáló személyes üdvözlés funkció az autóhoz vezető, dinamikus fényszőnyeget is magába foglaljaForrás: BMW
Forrás: BMW
12/41
Újításoknak számítanak a fekete küszöbtoldatok, az integrált kilincsek és a C-oszlopokba dombornyomott „5” számokForrás: BMW
Forrás: BMW
13/41
A nappali fények és irányjelzők a függőleges fénycsíkokba kerültekForrás: BMW
Forrás: BMW
14/41
A tisztán elektromos hajtású i5 kétféle teljesítményszinttel kérhető: a 601 lóerős, dupla motoros M60 xDrive mellett a hátsókerekes eDrive40 is elérhető farmotorral, 340 lóerővelForrás: BMW
Forrás: BMW
15/41
Mindkét i5-variáns 81,2 kWh-s akkumulátort kap, amelyet a padlólemezbe építenek beForrás: BMW
Forrás: BMW
16/41
Az üresen 2,3 tonnás M60 xDrive 3,8 másodperc alatt gyorsul fel 0-100 km/h-ra, de a végsebessége a korlátozás miatt csak 230 km/hForrás: BMW
Forrás: BMW
17/41
Az eDrive40 6 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/h-ra, végsebességét 193 km/óránál korlátozzákForrás: BMW
Forrás: BMW
18/41
Elméletileg az i5 M60 xDrive egy feltöltéssel 455–516 kilométer, az i5 eDrive40 pedig 477–582 kilométer megtételére képes, azonban az új MAX RANGE funkció alkalmazásával ez akár 25 százalékkal is megnövelhetőForrás: BMW
Forrás: BMW
19/41
Alapfelszereltségként 11, opcionálisan pedig 22 kW-os AC töltést kínál az i5. Az akkumulátor akár 205 kW-os DC gyorstöltéssel is feltölthető, így 30 perc alatt 10 százalékról 80 százalék érhető elForrás: BMW
Forrás: BMW
20/41
A Plug & Charge funkciónak köszönhetően az i5-ösök automatikusan, okosalkalmazás és töltőkártya nélkül képesek azonosítani magukat a kompatibilis nyilvános töltőpontokonForrás: BMW
Forrás: BMW
21/41
Az a kevés belsőégésű motor, ami maradt, az EfficientDynamics motorcsalád új, moduláris generációjának a tagja. Mindegyik 48 V-os lágy hibrid technológiával és nyolcfokozatú ZF automatikus váltóval készülForrás: BMW
Forrás: BMW
22/41
Európában egyelőre csak két belsőégésű motor lesz elérhető: a 208 lóerős kétliteres benzines turbó (520i), valamint a 197 lóerős, kétliteres dízel (520d). Az erősebb négy- és hathengeres benzinmotorok csak az Európán kívüli piacokon lesznek elérhetőkForrás: BMW
Forrás: BMW
23/41
2024 tavaszán az új 5-ös kínálata két plug-in hibriddel bővül, 2024-ben egy új soros hathengeres dízelmotor is bemutatkozik, és szintén jövőre a tisztán elektromos i5 harmadik változata is megérkezik majdForrás: BMW
Forrás: BMW
24/41
Az új 5-ösben ünnepli világpremierjét a szemmozgással is aktiválható aktív sávváltó asszisztens. Mikor a vezető a külső visszapillantóba néz, az autó kezdeményezi az automatizált sávváltást. Ha a vezető jóváhagyja és a forgalom is lehetővé teszi, a kocsi felveszi a kellő sebességet és elvégzi a szükséges kormánymozdulatokatForrás: BMW
Forrás: BMW
25/41
Az alapfelszereltségként kínált kettő, és az opciósan kínált négy darab 5G mobilantennával az 5-ös kiváló hálózati kapcsolatot és telefonminőséget garantál. Egyes országokban a BMW ID-vel az autó automatikusan kiegyenlíti a felmerülő parkolási díjakatForrás: BMW
Forrás: BMW
26/41
Még az elődmodellhez képest is jelentősen kevesebb gombbal és kapcsolóval rendelkezik a műszerfalForrás: BMW
Forrás: BMW
27/41
A kormányt is újratervezték, laposabb alsó karimát és haptikus, lenyomás helyett simogatással vezérelhető paneleket kapottForrás: BMW
Forrás: BMW
28/41
A más BMW-kből már ismert ívelt kijelző egy 12,3 colos műszeregységből és egy 14,9 colos érintőképernyőből állForrás: BMW
Forrás: BMW
29/41
A belső iDrive technológia alapja a BMW 8.5 operációs rendszer, amely új főképernyőt, és a vezetőhöz közelebb eső oldalon függőlegesen elrendezett, élő ikonokat kapott. A QuickSelect lehetővé teszi a funkciók egyetlen lépéses, almenük nélküli aktiválásátForrás: BMW
Forrás: BMW
30/41
Az opcióként megrendelhető Live Cockpit Professional része a Head-Up kijelző, valamint a központi kijelzőn vagy a digitális műszeregységen elérhető kiterjesztett nézet (Augmented View), a gesztusvezérlés külön tételForrás: BMW
Forrás: BMW
31/41
Már videók is streamelhetők a 14,9 colos kijelzőn, az AirConsole platformnak köszönhetően pedig álló helyzetben a vezető és utasai játékokat játszhatnak, amelyekkel elüthetik az időt például töltés közbenForrás: BMW
Forrás: BMW
32/41
Vannak új BMW-k, amelyekből hiányzik az iDrive vezérlőtárcsája, de az 5-ös szerencsére nem tartozik közéjükForrás: BMW
Forrás: BMW
33/41
Tablettartó a hátsó ülésen ülőknekForrás: BMW
Forrás: BMW
34/41
A feláras, kristályos felület-kialakítású, színes háttérvilágítású kijelzőcsík a műszerfal teljes szélességében elnyúlik és az ajtókárpitokra is kiterjed, érintés-érzékeny vezérlőpaneleket kínálvaForrás: BMW
Forrás: BMW
35/41
Ez az első BMW, ami már csak teljesen vegán utastérrel készül, vagyis nincs bőr az ülésfelületeken, a műszerfalon, az ajtókárpitokon, valamint a kormányon sem. Az ülések bőrszerű tulajdonságokkal rendelkező Veganza kárpittal azért rendelhetőkForrás: BMW
Forrás: BMW
36/41
A hosszabb tengelytáv miatt a hátsó lábtér is nőtt egy kevesetForrás: BMW
Forrás: BMW
37/41
Akinek kevés a bő 500 literes csomagtartó, várja meg a jövőre érkező kombitForrás: BMW
Forrás: BMW
38/41
Az iOS vagy Android operációs rendszereket futtató, alkalmas okoskészülékekhez és az Apple Watch okosórához digitális okoskulcs is elérhetőForrás: BMW
Forrás: BMW
39/41
Többek között a közvetlen vezérlésű, i3-asból származó kipörgésgátló, az integrált fékrendszer és a változó áttételű kormánymű is az alapfelszereltség részeForrás: BMW
Forrás: BMW
40/41
Az extralistán az M sport futómű, az M sport fékrendszer, az adaptív futómű, az aktív hátsókerék-kormányzás, az új, vertikáldinamika-vezérlő rendszer és a dőlésgátló technológiával dolgozó adaptív futómű is megtalálhatóForrás: BMW
Forrás: BMW
41/41
Az extrafelszereltség részeként a Parking Assistant Professional is megrendelhető, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók az autójukon kívülről, okostelefonjukon keresztül vezéreljék a parkolás teljes folyamatátForrás: BMW